
Aláírták a szerződést a szatmárnémeti vasútállomás megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére is
Fotó: CFR Infrastructura
Nyolc, az erdélyi vasúti közlekedés szempontjából kulcsfontosságú vasúti pályaudvar felújítási folyamata kezdődhet el azáltal, hogy akadt cég, mely elkészítse az ehhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt.
2019. október 30., 11:262019. október 30., 11:26
Kis lépéssel ugyan, de közelebb került a megvalósításhoz a jelentősebb erdélyi vasúti pályaudvarok felújítási terve, miután a Román Vasúttársaságnak (CFR) sikerült céget találni a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítéséhez – közölte a Krónika kérdésére a CFR sajtóosztálya. Lapunk azt követően kereste meg az állami vasúttársaság kommunikációs osztályát, hogy úgy értesültünk: több helyen is döcög a nagy állomásfelújítási projekt, melynek keretében 47 vasúti pályaudvart korszerűsítenének. A cég korábbi közleményéből ugyanis az derült ki, hogy
A CFR két hete elküldött kérdéseinkre közölte: azóta aláírták a szerződést nyolc, a kolozsvári területi igazgatósághoz tartozó vasútállomás megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A 3D Arhigrup céggel kötött szerződés értéke 3,09 millió lej, ennek keretében Szatmárnémeti, Nagybánya, Zsibó, Dés, Bethlen, Érmihályfalva, Nagykároly és Nagyszalonta vasútállomásának felújításához kell elkészülnie a megvalósíthatósági tanulmánynak 16 hónap alatt.
A bejelentés már amiatt is örvendetes, mivel Észak-Erdély legfontosabb vasúti csomópontjairól van szó: Désen például Kolozsvár, Nagybánya és Zsibó irányába ágazik szét a vasúti közlekedés, míg Bethlenből Beszterce és Naszód felé, illetve Máramarosba és Moldvába lehet vonattal utazni a kincses városból. Nagybánya és Szatmárnémeti állomásának felújítása a partiumi utazóközönség számára jelent jó hírt, és elsősorban a határ közelsége miatt örvendetes, legyen szó a magyar vagy az ukrán határról. Magyarország irányába Nagyszalontáról, illetve Érmihályfalváról is van összeköttetés, így egyáltalán nem mindegy, milyen állapotok uralkodnak a két Bihar megyei kisváros vasúti pályaudvarán.
Mint arról beszámoltunk, a CFR nyolc területi kirendeltsége összesen 47 állomásépület felújításához fogna hozzá. Az ehhez szükséges pénzkeretet el is különítette az állami vasúttársaság, egyelőre a 44 indóház felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányok elkészítéséhez keresnek jelentkezőket.
A munkával a brassói területi igazgatóság jár az élen: még szeptemberben aláírta a szerződést a bukaresti Consis Proiect céggel 8 állomásépület megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítésére 2,67 millió értékben. A Hargita, Brassó, Fehér és Maros megyében található pályaudvarok közül több vasúti csomópontként is szolgál. Például a székelyföldvári (Războieni), melyet magyarul csak kocsárdi állomásként emlegetnek a közeli Székelykocsárd miatt. Innen ágaznak el a vasúti sínek Kolozsvár, Marosvásárhely és Bukarest irányába. Fehér megyéből egy másik vasúti csomópont, Tövis állomásépülete is új külsőt nyerhet, de Szászsebes és a kollégiumáról híres Nagyenyed vasúti pályaudvara is megújulhat. Csíkszereda állomásának rég várt felújítása ügyében is elindult a procedúra, de Gyergyószentmiklós, Fogaras és Szászrégen állomásainak korszerűsítéséhez is készül a megvalósíthatósági tanulmány.
A CFR sajtóosztálya azt is megerősítette lapunknak, hogy a temesvári igazgatóság területén lévő állomások ügye elakadt, miután első alkalommal senki nem jelentkezett a licitre, így
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején kiépült fürdőváros, Herkulesfürdő indóháza egyébként az egyik legszebb romániai állomásépület.
Lapunknak küldött válaszában az állami cég sajtóosztálya nyomatékosította, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok készítőinek modern megoldásokat kell alkalmazniuk. Ezeknek a felújítás mellett az akadálymentesítésre is ki kell térniük, hogy a mozgásképtelen utasok is használni tudják az épületeket.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!