
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A nem végleges eredmények alapján úgy tűnik, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) adja a polgármestert a rendszerváltás óta RMDSZ-es politikus által irányított Bihar megyei Székelyhídon: Boros Dávid a voksok 49,35 százalékával maga mögé utasította a jelenleg regnáló Béres Csabát, aki amúgy 2008 óta a magyar többségű, tízezres kisváros polgármestere.
2024. június 10., 14:332024. június 10., 14:33
2024. június 10., 16:382024. június 10., 16:38
Boros Dávid a jelenlegi helyi képviselő-testületben független tanácsosként tevékenykedik.
Eközben elsöprő többséggel győzedelmeskedett Hegyközcsatárban Biró Ferenc jelenlegi polgármester – ő volt mostanáig a kisebbik magyar párt egyetlen elöljárója Bihar megyében.
A Bihar megyei, illetve a nagyváradi közgyűlésbe azonban ezúttal sem sikerült bejutnia az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyesüléséből létrejött alakulatnak, városi tanácsosi listájuk 2,15 százalékot, a megyei pedig 1,56 százalékot kapott, miközben az RMDSZ-nek 17,53, illetve 18 százalékot sikerült szereznie.
A nagyobbik magyar párt a helyi sajtó összesítése szerint 22 Bihar megyei településen állíthat polgármestert.

Bihar megyében és Nagyváradon ugyan jelentős arányban van jelen a magyar közösség, azonban arra nem esélyes, hogy megszerezze a megyei közgyűlés, illetve a megyeszékhely vezetését.

A négy évvel ezelőtti megmérettetéshez képest idén kevesebb erdélyi településen indított jelölteket a június 9-ei, az európai parlamentivel egy időben tartandó helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Szövetség. Interjú Zakariás Zoltán EMSZ-elnökkel.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!