2010. december 22., 09:072010. december 22., 09:07
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Hargita megyei közgyűlés az elmúlt hét végén beadványt juttatott el Borbély Lászlóhoz, amelyben arra kérték, ismertesse a tanácsosokkal azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján új természetvédelmi területek kijelölését szorgalmazza a Natura 2000 szervezet. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke szerint ugyanis egyértelműen gazdasági lobbi hatására kérték a természetvédők, hogy éppen a hulladéktározó területe legyen védett. Borboly, akárcsak Lackó-Albert Elemér remetei polgármester a Krónikának leszögezte, egyetlen okot sem látnak, amiért a telket természetvédelmi területté kellene nyilvánítani.
Borbély László tegnapi nyilatkozatában rámutatott, a régió területrendezési tervében már hulladéktározó szerepel az illető telek rendeltetésének a meghatározásában, a megyei önkormányzat pedig be is szerezte a szükséges környezetvédelmi engedélyt. „A környezetvédelmi engedély kibocsátását közmeghallgatás előzte meg, amelyen nem akadtak ellenzői a befektetésnek” – emelte ki a miniszter. Örömmel fogadta a hírt Borboly Csaba. „Egyeztettem a témában a miniszter úrral, s igazat adott nekünk. Jó, hogy kormányon van az RMDSZ” – fogalmazott lapunknak a közgyűléselnök. Mint részletezte, amennyiben természetvédelmi területté nyilvánították volna a hulladéktározó számára kiszemelt telket, akkor a megye közel 30 millió eurós beruházástól esett volna el.
Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Borboly – a megye lakosságát is alaposan megterhelte volna anyagilag, ha nem sikerül közberuházásként kialakítani a szemétlerakót, mivel ha egy magánbefektető által létrehozott hulladéktározóba kellene szállítani a szemetet, akkor óriási elszállítási díjak terhelnék a polgárokat, s a befektető pedig bármikor kénye-kedve szerint módosíthatná a díjszabást. Az ökológiai hulladéklerakó a Környezetvédelmi Operatív Program keretében épül meg.
2010 novemberében az Interregionális Fejlesztési Ügynökség leadta a programot menedzselő hatósághoz a terv finanszírozási kérését. Borboly tegnap elmondta, a munkálatok a menetrend szerint haladnak, a tervezésen már túl is vannak. A tanácselnök ugyanakkor bízik abban, hogy 2012 decemberére el is készülnek. Ez az időpont azért is sürgető egyébként, mivel 2012. december 31-ére be kell zárni a megye hulladéklerakóit, amelyek nem felelnek meg az európai uniós előírásoknak.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.