Megosztott ünnep a Nyergestetőn

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nem vehetett részt a hivatalos megemlékezésen a kászonaltízi néptáncegyüttes Külön emlékezett a csíkkozmási önkormányzat és a kászonaltízi Bóbiska néptáncegyüttes a nyergestetői ütközetre: előbbi a 150 éve történt események helyszínén tartott hivatalos ünnepséget, miközben utóbbi a nyergesalji Sóskútfürdőn mutatta be előadását.

2006. augusztus 02., 00:002006. augusztus 02., 00:00

A két társaság – bár korábban hosszú ideig együtt készültek a nagy napra – ezúttal külön tartotta megemlékező ünnepségét, így történhetett meg, hogy a nézőközönség is két részre szakadt, a hivatalos megemlékezésen mintegy kétszázan, a Bóbiska előadásán pedig kétszer ennyien vettek részt.
„Nem beszélek szívesen erről a konfliktusról, igyekeztünk is minél előbb túltenni magunkat rajta – mondja Tomory Gábor, az altízi táncosok csoportvezetője. – Egy éve, amióta megszületett a Muzsikás és a Kormorán együttesek zenéjére épülő Nyergestető című táncszínház ötlete, a helyszín megválasztása mindenki számára egyértelmű volt.” Tomory felidézte, hogy akkoriban a kászoni polgármester egyeztetett a kozmásival, és majdnem egy évig életben is maradt a megegyezés. „Három héttel ezelőtt, amikor a főpróbánkra meghívtuk a kozmási elöljárót, még a közös fellépés részleteiben is megállapodtunk, de másnap délután már arról értesültünk, hogy nincs szükség a műsorunkra” – mondta keserű mosollyal Tomory Gábor, hozzátéve, hogy még azt az áldozatot is vállalták, hogy felére zsugorítják előadásukat. A harmincnégy fős társulat irányítói nem kaptak hivatalos indoklást, és lapunknak sem sikerült elérnie Szász Lenke kozmási kultúrfelelőst és szervezőt. A Magyarországon már 2000 óta játszott darab adaptációjában Tomory szerint nem találhattak hibát a nyergestetői megemlékezés szervezői, ezért a művészeti vezető úgy véli, a történtek mögött féltékenység és irigység állhatott. A Bóbiska vezetői ennek ellenére azt tervezik, hogy ha már így alakult, az együttes nyergestetői csatát felidéző táncjátékával hagyományt teremtenek Sóskútfürdőn. A rendezők úgy látják: a forradalom és szabadságharc témája annyira gazdag, hogy a félórás előadás momentumai csak érinteni tudják a fontosabb fordulópontokat. A 30 millió lejes költségvetésű produkció számára a környékbeli ácsok fél nap alatt építettek színpadot a patak mentén két éve felújított szabadidőközpontban.
A polgármesteri hivatal rendezvényére a Nyergestetőn felállított 1849-es emlékműnél került sor, ahol a mintegy kétszáz érdeklődő megtekinthette a kozmási Bojzás néptánccsoport rövid táncos-dalos műsorát, amit ünnepi beszédek, többek között Bodó Dávid csíkkozmási és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester felszólalása követett.
A hagyomány szerint a Nyergestetőn vívta élethalálharcát 1849. augusztus 1-jén a Tuzson János őrnagy vezette honvédcsapat az orosz túlerővel, és árulás következtében mind egy szálig elestek. A hősi halottak az emlékművel szembeni temetőben pihennek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek