Cristian Lazăr, az Arad megyei törvényszéki ügyészség munkatársa közölte: a nyomozók gyanúja az áldozat egyik barátjára terelődött, aki – valószínűleg a történtek miatt – tegnap nem ment iskolába. A kihallgatáson a 13 éves fiú bevallotta: konyhakéssel ölte meg társát, indítéka pedig az volt, hogy az idősebb fiú rendszeresen követelt tőle pénzt és cigarettát. Ezzel egy időben tegnap jelentkezett a Suceava megyei Frasin városának rendőrkapitányságán az a 18 éves fiatalember, aki ellen körözést bocsátottak ki egy hétéves kislány megerőszakolásának és meggyilkolásának gyanújával. Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, az áldozat, Petronela D. holttestét vasárnap hajnalban fedezték fel Valea Seacă község határában, ahol előző nap családja szarvasmarháit legeltette. Kihallgatása során a 18 éves Lucian Gheorghe M. erős alkoholos befolyásoltságával indokolta tettét, nevére a törvényszék tegnap 29 napos letartóztatási parancsot bocsátott ki. Mint ismeretes, a Szeben megyei Códon szintén egy 18 éves fiatal erőszakolt és gyilkolt meg egy ötéves lányt a hétvégén.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.