
A nyitóesemény helyszíne a Tordai-hasadék közelében fekvő Mészkő település volt, ahol Balázs Ferenc lelkészi szolgálata kiteljesedett
Fotó: Pap Zoltán
Egykori szolgálata helyén, a Kolozs megyei Mészkőn nyitotta meg kedden a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékévet, melyet az író, költő és unitárius lelkész születésének 125. évfordulója alkalmából hirdetett meg.
2026. március 24., 20:152026. március 24., 20:15
Az egyház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az emlékév mottója – „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” – arra a felismerésre épül, hogy a közösségszervező és társadalomformáló munkásságáról ismert lelkész életműve napjainkban is megszólító erővel bír, jelenkori kérdéseinkhez is értelmezési keretet kínál.
Mint írták, a Magyar Unitárius Egyház az emlékév során az életművet a meglévő egyházi keretekbe építi be. Balázs Ferenc (Kolozsvár, 1901. október 24. – Torda, 1937. május 22.) szellemisége többek között ifjúsági és családi programokban, gyermektáborok programjában, képzéseken, közösségi rendezvényeken, valamint egy őszre tervezett tudományos konferencián jelenik meg. Tervezik Az új ember vallása című, eddig kiadatlan mű sajtó alá rendezését is, amely új szempontokkal gazdagíthatja az életmű értelmezését.
A nyitóesemény helyszíne a Tordai-hasadék közelében fekvő Mészkő település volt, ahol Balázs Ferenc lelkészi szolgálata kiteljesedett. Az aranyosszéki faluban kézzelfogható az a szellemi és közösségi örökség, amelyet a település egykori lelkésze hátrahagyott, és amelyet a közösség ma is őriz – emelték ki.
Kovács István püspök, Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkész és Rácz Norbert Zsolt missziói előadó-tanácsos az emlékév megnyitóján
Fotó: Pap Zoltán
A közleményben idézték Kovács István püspököt, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a küldetés évében az egyház fontosnak tartja, hogy olyan életművet állítson a középpontba, amely segít a jelenben megérteni és megélni a közösségi és egyházi küldetést. Balázs Ferenc személyisége és kisugárzása kivételes módon egyesíti a hitet, a közösségi látást és a jövőbe mutató gondolkodást – mondta. Hozzátette, az emlékév célja, hogy a hívek Balázs Ferencet ne „múzeumi tárgyként” szemléljék, hanem „behívják” a jelenbe, és felismerjék mindazt, ami gondolkodásából és életpéldájából továbbvihető. Rámutatott,
Rácz Norbert Zsolt missziói előadó-tanácsos az emlékév koncepciójáról közölte: Balázs Ferenc életútja nem illeszthető bele a megszokott emlékezési keretekbe, ezért a szervezők az életmű jelenidejűségét kívánják megtapasztalhatóvá tenni.
A nyitóeseményen kiállítás és forrásbemutató idézte meg Balázs Ferenc alakját
Fotó: Pap Zoltán
Ennek alapját a tizenegy szerepkör adja: a lelkész, a tudományos gondolkodó és teológus, a népfőiskola-szervező és népművelő, az ifjúságszervező és nevelő, az önszerveződő és -fenntartó gazdaságot gyakorló ember, a transzilvanista, az író és irodalomszervező, az utazó és világlátó, a családfő és magánember, a tudatos életmódot folytató ember, valamint a közösségi emlékezet és mítoszteremtés alakja.
Bálint Róbert Zoltán mészkői lelkész a hagyaték megőrzésének eredményeit ismertetve közölte: kiadványok jelentek meg, újra kiadták Balázs Ferenc meséit és válogatott verseit.
A keddi nyitóeseményen kiállítás és forrásbemutató idézte meg Balázs Ferenc alakját, de életművének fontos helyszíneit is bejárták, valamint ételkóstolót is tartottak tudatos életmódját szemléltetve.

Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!