
Fotó: Erdélyi Ifjúsági Egyesület
Hiába a határok lezárása, a sok járványügyi megkötés: az Erdélyi Ifjúsági Egyesület nemzetközi önkéntesprogramját nem tette taccsra a koronavírus. Györgyi Réka koordinátor a Krónikának elmondta, különösen büszke a megnehezített körülmények között is külföldön önkéntesmunkát vállaló erdélyi, illetve a hozzánk idegen országból érkező fiatalokra, és várja az újabb jelentkezőket.
2021. január 26., 08:222021. január 26., 08:22
2021. január 26., 11:412021. január 26., 11:41
Új időszámítás vette kezdetét 2020-ban, a pandémia idején a határok lezárása, a különböző korlátozások bevezetése miatt. Emiatt azt gondolhatnánk, hogy tevékenysége beszüntetésére kényszerült egy olyan szervezet, amelynek egyik fő célja külföldi önkéntesek fogadása és erdélyi fiatalok más országba küldése.
Folyamatosan szerveznek programokat, sőt jelenleg is várják a 18 és 30 év közöttiek jelentkezését, akik kipróbálnák magukat Spanyolországban, Portugáliában vagy Magyarországon. Mindezekről, valamint az önkénteslét előnyeiről Györgyi Réka önkénteskoordinátorral beszélgettünk.
Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület 2011-ben alakult azzal a fő céllal, hogy bemutassák Erdélyt Európának, illetve Európát Erdélynek. Azóta folyamatosan szerveznek rendezvényeket, többnyire az ifjúságnak, a szervezet székhelyén, a Hargita megyei Székelykeresztúron és környékén, illetve nemzetközi projektekben vesznek részt.
Ezek segítségével tudják lebonyolítani programjaikat helyi, illetve nemzetközi önkénteseikkel.
Fotó: Erdélyi Ifjúsági Egyesület
A 2020-as év nagyon jelentős fordulatot hozott az életükbe, főleg azért, mert – normális körülmények között – tevékenységeik nagy része nemzetközi szinten zajlik. Rengeteg utazást bonyolítanak le, sok-sok külföldről érkező embert fogadnak. A határok lezárása, illetve a folyamatos korlátozások jelentősen akadályozták az egyesület munkáját, de – mint mindenki – igyekeztek kihasználni az online tér lehetőségeit, és rengeteg dolgot próbáltak véghez vinni azokon a kommunikációs felületeken, amelyeket az emberek többsége nap mint nap használ.
– számolt be a Krónikának a nehézségekről és a leküzdésükre tett kísérletekről Györgyi Réka. Gyermekeknek, tinédzsereknek, felnőtteknek szóló felhívásokat tettek közzé, hogy ezáltal is „életben tartsák” egyesületüket.
Fotó: Erdélyi Ifjúsági Egyesület
A nyár folyamán már egy kicsit nyitottabbak voltak programjaik: tábort és családi napot is szerveztek, természetesen betartva a járványügyi szabályokat. Illetve, ami külön örömükre szolgált, hogy
„Írországból, Németországból, Angliából, illetve Litvániából és Szlovéniából érkeztek hozzánk fiatalok, hogy különböző projektjeik keretein belül dolgozhassanak. Sajnos ezek a projektek nagyon hamar korlátozva lettek. Az önkéntesek nem tudták végezni tevékenységeiket az eltervezett módon. Például azok, akiknek óvodában kellett volna segíteniük, gyakorlatilag októbertől már nem tudtak óvodába menni” – nyilatkozta a koordinátor. Hozzátette, a fiatalok a kedvezőtlen körülmények ellenére is nagyon kreatívak voltak, illetve a helyi közösség is igénybe vette segítségüket.
Fotó: Erdélyi Ifjúsági Egyesület
Az önkénteskoordinátor elmondása szerint a kitartás és a remény a kulcsa annak, hogy a megváltozott körülmények dacára is működni tudnak. „Meg a bizalom: igenis bízunk abban, hogy jobb lesz, és igenis belevághatunk projektekbe, mert célba érhetünk” – jelentette ki Györgyi Réka.
Ugyanakkor elismerte, hogy nagyon sok minden megváltozott. A korlátozások elsősorban a résztvevők létszámát érintették, hiszen bármilyen rendezvényt is szerveznek, nem lehetnek többen, mint ahány személyt az adott járványügyi előírások megszabnak. Ezt tetézi, hogy koronavírustesztek nélkül nemigen jöhetnek hozzájuk külföldről. Ennek ellenére reménykedve tekintenek a jövőbe,
A világjárvány azonban nem csupán hátrányokkal járt, pozitív hozadékai is voltak. „Rengeteg önkéntest küldtünk külföldre. Ami az eddigi években nehézséget okozott, az most nagyon simán ment. Például az eddigi években nagyon nehéz volt Magyarországra embereket találni, tavaly viszont 12 önkéntest küldtünk ki Magyarországra” – emelte ki a koordinátor. De volt olyan, aki éppen akkor ment Spanyolországba, amikor a vírushelyzet eszkalálódott – azóta is ott van és jól érzi magát.
Lehetőségeik is sokkal korlátozottabbak. Nem tudnak utazni, nincsenek képzések, ezért sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük” – hívta fel a figyelmet Réka.
Fotó: Erdélyi Ifjúsági Egyesület
Mindent összevetve sikeresnek ítéli az elmúlt évben megejtett önkéntesküldést, és természetesen abban reménykednek, hogy az idén sem lesz másképp. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy
Mindenkit arra bíztatnak, hogy ha kedvük van hozzá, vagy életük egy olyan szakaszában járnak, amikor még bizonytalanok abban, hová, tovább, vágjanak bele. „Pénzükbe nem kerül, hátrányuk nem származhat ebből. Az önkéntesség nemcsak arról szól, hogy másoknak segíteni, hanem rengeteg pozitív hozadékkal jár. Ilyen például az önfejlesztés, a tanulás, a kultúrákkal való ismerkedés” – emelte ki a koordinátor.
Az elmúlt év ismeretében Györgyi Réka különösen büszke a fiatalokra, akik elmennek, és azokra is, akik jönnek. Ugyanis napjainkban ez komoly teljesítmény, hiszen folyamatosan korlátokba ütközhetnek, vagy szinte bezárva kell élniük egy idegen városban, egy idegen országban. „Tényleg úgy gondolom, hogy ezek a fiatalok nagyon vagányok, bátrak és ügyesek. Tényleg hiszem, hogy valami nagyon jó vár rájuk, és hogy nagyon sok mindent tudnak tanulni ezekből a lehetőségekből” – fogalmazott az Erdélyi Ifjúsági Egyesület képviselője.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!