
Dietrich Gyula orvostanhallgató angyalt ábrázoló síremléke
Fotó: Házsongárd Alapítvány
Egy méltatlanul elfeledett szobrászművész, Kolozsvári Szeszák Ferenc (1881–1919) életművének jelentőségére hívta fel a hétvégén a figyelmet a Házsongárd Alapítvány a Kolozsvári Magyar Napokon.
2019. augusztus 26., 17:062019. augusztus 26., 17:06
2019. augusztus 26., 17:072019. augusztus 26., 17:07
Bár Szeszák Ferenc néhány alkotása széles körben ismert – ilyen az egykori kolozsvári magyar (ma román) színház főhomlokzatán látható, mitológiai alakokat ábrázoló antik kompozíció, vagy a nagyszalontai Csonkatorony falazatában látható Arany János-szobor – számos, általa alkotott szecessziós síremléket a Házsongárd Alapítványnak kellett megmentenie az enyészettől.
Mihály Melinda művészettörténész elmondta, Szeszák Kolozsváron, Budapesten és Párizsban végezte tanulmányait, Stróbl Alajosnak, a századforduló magyar szobrászata vezető egyéniségének a tanítványa volt. Pesten és Kolozsváron dolgozott, a kincses városbeli történeti múzeumnak és az EME régiségtárának restaurátoraként is tevékenykedett. Az egykori magyar színház impozáns épületére készített 1904–1906-ban antik kompozíción kívül Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrát is megalkotta – utóbbiakat 1919-ben ledöntötték. Bár Janovics Jenő színházigazgató a sétatéri színkörbe vitette az alkotásokat, a szobrok tönkrementek.
Gergelyné Tőkés Erzsébet elmondta, a Házsongárd Alapítvány 15 éve kezdte el a temetőben található Szeszák-alkotások restaurálását, hetet sikerült is megmenteniük: többek közt sepsiszentkirályi Kiss Sándor, Farkas Ödön zeneszerző, E. Kovács Gyula színész és felesége, Tóth Pataki Róza színésznő, Kovács Ilus tanítónő, Jéger Andor orvos síremlékét, valamint a Dietrich Gyula orvostanhallgatónak, Kolozsvár első áramütött halottjának állított, angyalt ábrázoló emlékjelet. Szintén Szeszák Ferenc alkotása a Pistának nevezett, az első világháborúban elesett kiskatonák emlékére emelt szobor, amely ma is látható a Házsongárdi temetőben. A síremlékek felújítását Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint a Bethlen Gábor Alap tette lehetővé.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
szóljon hozzá!