
Ürgevédelmi program indul két igen ritka madárfaj, a kerecsensólyom, valamint a rétisas táplálékbázisának biztosítása érdekében. Fülöp Tihamér biológustól megtudtuk, ezek fő eledele, az ürge, szintén a kihalás szélén áll, ezért jelentős erőfeszítéseket igényel, hogy a mezőkön csapatosan élő rágcsálókat megmentsék, illetve, hogy kedvező körülményeket biztosítsanak számukra.
2015. április 08., 20:372015. április 08., 20:37
A kezdeményezés Magyarország területére, valamint Románia partiumi és bánsági régiójára vonatkozik, az Unió által finanszírozott LIFE programból pedig több mint 2 millió eurót nyert e célra a Fertő-Hansági Nemzeti Park Igazgatósága, valamint magyarországi és romániai partnerei.
A Románia területén tervezett beavatkozásokat a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, valamint a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezi majd – Fülöp Tihamér előbbi képviseletében, a projekt asszisztenseként tájékoztatta lapunkat. Elmondta, Arad megyében élőhely-rehabilitációt terveznek egy 50–60 hektáros területen, emellett átköltöztetések révén igyekeznek biztonságos helyekre menekíteni az állatokat.
A biológus szerint az ürgéket lényegében az emberi butaság és kapzsiság sodorta a kihalás szélére: bár az állatok a közhiedelemmel ellentétben füvet rágcsálnak és egyáltalán nem fogyasztanak gabonát, hurokkal, vízöntéssel, a kommunizmusban pedig gázzal irtották őket kíméletlenül. Fülöp Tihamér kifejtette, a rágcsálók speciális igényekkel rendelkeznek, mivel augusztustól március-áprilisig a föld alatt hibernálnak, csapadékos időben tömegesen fulladhatnak meg. De veszélyeztetheti őket az is, ha az általuk kedvelt rövid füvű pusztákat nem legeltetik megfelelően és túl magasra nő a gyep, ez esetben nem látnak rendesen és könnyebben esnek ragadozók áldozatául.
A szakértő szerint Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban is népes ürgepopuláció élt régen, de a brutális irtással szintén sikerült a kihalás szélére juttatni a fajt, ezekben az államokban viszont néhány éve állandó védelmi intézkedéseket vezettek be. A biológus szerint az, hogy a romániai kerecsensólyom-állományt egy párról sikerült nyolcra feltornázni, valamint az, hogy Magyarországon pár éve ismét fészkel a rétisas, néhány korábbi, szintén uniós finanszírozású természetvédelmi programnak köszönhető.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!