2010. június 04., 09:252010. június 04., 09:25
Nagyváradon az evangélikus gyülekezet Körös (Vladimirescu) utcai templomában ökumenikus imán vehetnek részt a megemlékezők 17.30-tól. Szintén pénteken adják át a városi RMDSZ-szervezet kisiskolások számára kiírt, Magyar nemzet határok nélkül című rajzversenyének díjait is. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) városi szervezete este 21 órakor indul a vasútállomás melletti gyaloghídtól a közeli dombtetőre, ahol egy Trianont jelképező T formájú alakzatot gyújtanak meg az évforduló emlékére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 17 órakor kezdi megemlékezését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházában.
A szatmárnémeti RMDSZ székházában csütörtökön 17 órakor a Szent István Kör szervezésében Thoroczkay Sándor történelemtanár tartott előadást A trianoni békeszerződés előzményei és utóélete címmel. Pénteken a Szatmár megyei Széchenyi István Emlékbizottság középiskolás diákoknak szervez vetélkedőt, amelynek célja, hogy a „legnagyobb magyar” életét és munkásságát az ifjúság jobban megismerje. A verseny legjobbjait díjazzák. Gyergyószentmiklóson a helyi önkormányzat szervez műsoros megemlékezést pénteken: a 17 órától kezdődő eseményen Rokaly József nyugdíjas történelemtanár A Trianon utóélete címmel tart előadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) megemlékező felvonulást tart a város főterén, majd csatlakoznak a temetőkertben gyülekező megemlékezőkhöz. Gyergyószék Székely Tanácsa felhívásban fordult a szék valamennyi lakosához, civil, egyházi és közéleti vezetőkhöz, hogy minden településen szervezzenek megemlékezéseket, illetve minél többen vegyenek részt ezeken az eseményeken. Ugyanakkor kérik a települések papjait, lelkészeit, hogy pénteken 17 óra 30 perckor szólaltassák meg a harangokat. „Emlékezzünk – legalább lélekben – együtt!” – olvasható a felhívás végén.
A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezete pénteken délután 17.30-kor a belvárosi Erzsébet parkban a volt országzászló helyén tart megemlékezést. Beszédet mond Kádár Gyula történész, valamint a politikai szervezetek képviselői. Imát mond Incze Zsolt református lelkész. A résztvevőket arra kérik, hogy tűzzenek fekete szalagot. Hargita megyében három napig tartó rendezvénysorozat keretében emlékeznek a diktátum aláírásának évfordulójára. A programokat az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az EMI, a HVIM csíki szervezetei, valamint a Magyarok Szövetsége és a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesülete közösen szervezi. Pénteken Trianon: a Magyar Golgota címmel szerveznek felvonulást Csíkszeredában 16.30-tól a magyar konzulátustól a református templomig, ahol ökumenikus istentiszteletre várják a megemlékezőket. Ezt követően lovas felvonulásra és zenés megemlékezésre kerül sor a Mikó-várnál, fellép a Role és az Árvácska együttes. Szombaton előadássorozatot szerveznek a Szakszervezetek Művelődési Házának Márványtermében. Vasárnap Gyimesbükkön folytatódik a megemlékezés. Délben 12 órakor a helyi katolikus templomban megemlékező szentmisét tartanak, ezt követően kezdődik a felvonulás az ezeréves határhoz, 14.30-tól pedig zenés megemlékezés veszi kezdetét, melynek keretében többek közt Tőkés László EMNT-elnök, EP-képviselő mond beszédet.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.