Hirdetés

Megerősítette a román elnöki hivatal a pápalátogatás hírét, a szentatya Csíksomlyót is felkeresi

Közleményben jelentette be pénteken a román államelnöki hivatal, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat, ugyanakkor felkeresi Csíksomlyót is.

Krónika

2019. január 11., 12:212019. január 11., 12:21

Az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota rövid tájékoztatása szerint Ferenc pápa Klaus Johannis államfő és a romániai katolikus egyház meghívásának tesz eleget. A szentatya felkeresi Bukarestet, Jászvásárt (Iași), Erdélyben pedig Balázsfalvát és Csíksomlyót. Látogatása részletes programját később ismertetik.

Frissítés

Történelmi jelentőségű eseménynek élik meg az erdélyi római katolikusok, hogy első alkalommal látogat el Erdélybe az Úrjézus földi helytartója, Szent Péter utódja. „Ez óriási horderejű döntés, a pápa látogatása hitelesíti, megerősíti azokat a híveket, akik ki voltak téve a kommunista elnyomásnak, és bátorítja azokat, akik vallási és nemzeti kisebbségben élnek” – fogalmazott Potyó Ferenc pápai prelátus, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke.

Darvas-Kozma József pápai káplán, csíkszeredai címzetes esperes plébános a Székelyhon megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy csíksomlyói látogatásával a pápa tiszteletét teszi a székelyek és az erdélyi katolikusok, egyben az erdélyi magyarság irányába, ugyanakkor a katolikus románok, a görög katolikusok és minden erdélyi lakos felé. „Ilyenkor a nagyvilág Székelyföld felé tekint, Csíksomlyóra, és mi a jelenlétünkkel igazoljuk, hogy vannak magyarok, vannak székelyek és van Székelyföld, nem lehet ezt elhallgatni” – hangsúlyozta ki az esperes.

korábban írtuk

A hír igaz: Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat
A hír igaz: Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat

Közzétette a szentszéki sajtóiroda, hogy Ferenc pápa Romániába látogat május 31. és június 2. között. Megtudtuk: nagy az esélye annak, hogy a csíksomlyói zarándoklat mintájára, a nyeregben szabadtéri szentmisét tartsanak, amelyet a pápa celebrál majd.

Hirdetés

A román sajtó már egy nappal korábban megszellőztette, hogy május végén és június elején tesz látogatást Romániában Ferenc pápa, és hogy felkeresi Csíksomlyót is.

Saját forrásokra hivatkozva a bukaresti Q Magazine csütörtökön közölte, hogy májusban érkezik romániai látogatásra Ferenc pápa. A kiadvány honlapján közzétett cikk szerint a katolikus egyházfő május 31-én érkezik Bukarestbe, és három napig tartózkodik majd az országban. A Q Magazine az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotától származó értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy látogatása során a szentatya Jászvásárra (Iaşi), Balázsfalvára és Csíksomlyóra is ellátogat majd.

korábban írtuk

Ferenc pápa június 1-jén tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói Nyeregben
Ferenc pápa június 1-jén tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói Nyeregben

Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a Krónikának még novemberben arról beszélt: nem zárható ki, hogy 2019-ben esedékes romániai látogatása során Ferenc pápa Erdélyt is felkeresi. Böcskei László a romániai püspököknek a Vatikánban tett ad limina apostolorum látogatását követően lapunknak elmondta: a szentatya nyitott arra, hogy jövőre közelről, „itthon” is megismerje erdélyi híveit. A pápát még Klaus Johannis államfő hívta meg Romániába 2017-ben.

A látogatásra beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége is, hiszen Románia lakosságának nagy többsége görögkeleti vallású, a pápa csak az ortodox egyház beleegyezésével érkezhet Romániába.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába.

Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében.

A romániai római katolikus püspökkari konferencia pénteki közleménye szerint az apostoli látogatás a Menjünk együtt! mottó alatt zajlik. A püspökök örömmel és hálával fogadták a látogatás hírét. Reményüket fejezték ki, hogy sikerül megtalálni az akaratot, hogy folytatódjon a másság tiszteletén alapuló, keresztény egyházak közötti párbeszéd – olvasható a közleményben. Közölték, a részletes programot a Vatikán fogja közzé tenni.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
Hirdetés
Hirdetés