
Mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.
2019. január 11., 16:502019. január 11., 16:50
2019. február 09., 13:082019. február 09., 13:08
Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.
Rámutatott: mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben
Leszögezte: erről azonban még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek.
A csíksomlyói ferencesek megerősítették, hogy az idei pünkösdi búcsút június 7. és 10. között tartják. Mivel Ferenc pápa romániai látogatása keretében június 1-jén látogat Csíksomlyóra, így a hagyományos búcsún nem lesz jelen. A ferencesek azt követően adtak ki közleményt, hogy pénteken a román elnöki hivatal és a Vatikán bejelentette: május 31. és június 2. között Romániába látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő június 1-jén látogat Csíksomlyóra. A ferencesek által pénteken este kiadott közlemény szerint a csíksomlyói pápalátogatás részletes programját a későbbiekben teszik közzé. Ugyanakkor megerősítették, hogy a pünkösdi zarándoklat június 7-én, pénteken este kezdődik szentmisével, az ünnepi búcsús szentmise pedig a megszokott időpontban, június 8-án, pünkösd szombatján 12.30-kor kezdődik. Emlékeztettek, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van, a pünkösdi búcsú is ennek jegyében zajlik, mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya”. Hozzátette: nagy örömmel fogadták a pápa látogatásának hírét a főegyházmegyében, amelynek ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás.

Közzétette a szentszéki sajtóiroda, hogy Ferenc pápa Romániába látogat május 31. és június 2. között. Megtudtuk: nagy az esélye annak, hogy a csíksomlyói zarándoklat mintájára, a nyeregben szabadtéri szentmisét tartsanak, amelyet a pápa celebrál majd.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nagy kihívásnak nevezte a pápalátogatás megszervezését, hiszen
Az önkormányzati vezető a magyar és a román diplomácia sikereként értékelte, hogy a pápa nem csak „villámlátogatásra” érkezik, hanem három napot tölt Romániában.
A román elnöki hivatal és a Vatikán pénteken jelentette be, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!