
Fotó: Wikipédia/Dan Dragoș
Műemlékké nyilváníthatják a váradolaszi református templomot, így előfordulhat, hogy az önkormányzat már nem valósíthatja meg a szomszédságában tervezett kisajátításokat.
2022. március 01., 16:162022. március 01., 16:16
2022. március 01., 16:392022. március 01., 16:39
A regionális műemlékvédelmi bizottság már rábólintott az Ezredévi Emléktéren (Libertăţii) található református templom műemlékké nyilvánítására, így az egy évig teljes védelmet élvez, amíg a művelődési minisztérium is nyilatkozik az ügyben, írta az Ebihoreanul.
ehhez pedig több kisajátításra is sor került volna, többek között a váradolaszi gyülekezet volt lelkészi lakát bontatta volna le a városvezetés.
A regionális műemlékvédelmi bizottság az Emődi Tamás építész által összeállított dokumentáció alapján döntött az ügyben. A hírportálnak nyilatkozó nagyváradi szakember elmondta, hogy
Emődi Tamás szerint az olaszi református gyülekezet már öt éve döntött a templom műemlékké nyilvánításáról azzal a céllal, hogy uniós támogatásra pályázhasson a felújításához. Az építész szerint a döntés nem függ össze az önkormányzat tervével, miszerint új utat hoz létre az Ezredévi Emléktér és a Széchenyi tér (Parcul Traian) között.
Az új helyzetben, amennyiben a művelődési minisztérium is rábólint a templom műemlékké nyilvánítására, már nem valósul meg a terv, mondta az Ebihoreanulnak Florin Birta váradi polgármester. „Ha nem lehet, nem valósul meg” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint ez esetben alternatív útvonalat keresnek.
Ez egyébként már a második rossz hír, melyet kap a városvezetés az Ezredévi Emléktér átalakítása kapcsán, a regionális műemlékvédelmi bizottság ugyanis korábban megalapozatlannak ítélte az új út létrehozását.
Az egyik petíciót a közvetlenül érintett Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség indította, amelytől egy 200 négyzetméteres területet sajátítanának ki. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által hirdetett és támogatott aláírásgyűjtés során több mint ezer kézjegy gyűlt össze.
Az eredetileg torony nélküli váradolaszi református teremtemplom építése 1784-ben kezdődött el, az első istentiszteletet 1787-ben tartották meg. A barokk nyugati homlokzathoz 1884-ben építették hozzá az eklektikus kétszintes tornyot. Az istenháza empire berendezése mellett az 1635-ből származó, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony által hímzett úrasztali terítő is értékes.

Csatlakozott a nagyváradi Ezredévi emléktéren (Piața Libertății) egy utca kialakítása érdekében tervezett kisajátítások ellen szervezett aláírásgyűjtéshez az EMNT és az EMNP.

Korai lenne kijelenteni, hogy terv szintjén maradhat a nagyváradi Ezredévi emlékteret (Libertății) és Széchenyi (Traian) teret összekötő utca, tény viszont, hogy a város önkormányzata nem kapta meg a belvárosi építkezésekhez elengedhetetlen engedélyt.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!