
„Bebetonozott” állapot. Két hónapja az igen nagy forgalmat bonyolító kerelőszentpáli felüljáró felé sem néztek a bákói cég dolgozói
Fotó: Haáz Vince
Szerződésbontásra kerülhet sor az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) és azon bákói cég között, amely a Marosvásárhelyt Kolozsvárral összekötő, E60-as jelzésű európai úton a kerelőszentpáli vasúti fölüljáró munkálatait végzi.
2019. november 01., 20:282019. november 01., 20:28
Két hónapja egyetlen útügyi munkást sem láttak a falubeliek a húsz évvel ezelőtt épült, és javításra szoruló vasúti fölüljárónál Kerelőszentpálon, a Marosvásárhelyt Kolozsvárral összekötő, E60-as jelzésű európai úton.
Amúgy már az első hónapokban akadozva ment a munka: általában mindössze talicskával, lapáttal és seprűvel felszerelkezett, lézengő szakembereket lehetett látni a hídon, illetve alatta. Mindez akár szórakoztató is lett volna, ha időnként nem állítják le bejelentetlenül és hosszú órákra a forgalmat, ami sok bosszúságot okozott az arra autózó gépkocsivezetők számára.
Ebben a helyzetben az észak-erdélyi autópálya Nyárádtő és Radnót közötti, mintegy 14 kilométeres szakaszának átadása sokat segített – mind a sofőröknek, mind a munkásoknak. Előbbiek elkerülhetik a szentpáli szakaszt, utóbbiak nyugodtabban dolgozhatnak. Csak nem teszik.
– nyilatkozta lapunknak a település polgármestere, Simon István. Állítását az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) regionális igazgatóságának szóvivője, Elekes Róbert is megerősítette, mondván, hogy a koptatófelület is rákerült az úttestre, csak épp nem megfelelőképpen. Helyenként fel kellene marni, újra kéne önteni, el kellene helyezni a szalagkorlátokat, és fel kellene festeni az útjelzéseket.
Bár mindebbe az önkormányzatnak semmiféle beleszólása nincs, Simon István, a község vezetője tapasztalatból tudja, hogy az aszfaltszőnyeg elterítése mindössze három-négyórás munka volna, a jelzések felfestése meg körülbelül ugyanannyi. Eközben fel lehetne szerelni a járdát elválasztó korlátokat és ki lehetne helyezni a forgalmi táblákat. „Ide két dolog kell: ember és akarat” – nyugtázta Kerelőszentpál polgármestere.
Lenne még munka. Szerződésbontás esetén az útügyi hatóság végzi el
Fotó: Haáz Vince
A vasúti fölüljáró felújítási munkálatait 2016-ban elnyerő bákói cég és marosvásárhelyi alvállalkozója magyarázat nélkül halogatta a kivitelezést. A kiírt pályázatban szereplő átadási határidőt többször is meghosszabbították, de egyiket sem tartották be.
Ennek ellenére tavaly júniusban a Maros megyei útügyi vállalat főmérnöke, Veress Ferenc még abban reménykedett, hogy kedvező időjárás esetén egy, legfeljebb másfél hónap alatt a fölüljárót átadják. Ez nemhogy nem sikerült, de az esetleges balesetek elkerülése véget az idei év elején a brassói regionális útügyi igazgatóság saját munkacsoportjával kénytelen volt ideiglenes kátyúzást végezni. A hatóság szóvivője, Elekes Róbert a Krónikának elmondta, amennyiben a továbbiakban sem sikerül a moldvai vállalkozót jobb belátásra bírni, kénytelenek lesznek szerződést bontani, és a garanciapénzből önerőből elvégezni az utolsó simításokat.
Egyébként az igazgatóságnak óriási gondot jelent a felüljárók javítása. A brassói regionális központ fennhatósága alá tartozó öt megyében összesen 14 nagy volumenű munkálatot hirdettek meg, azonban egyikre sem jelentkezett egyetlen vállalkozó sem. Elekes szerint szakcégek léteznek, a munkaerővel van gond. Ráadásul egy felüljáró felújítása korántsem olyan egyszerű, mint egy több kilométeres aszfaltszőnyeg leterítése.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!