Hirdetés

Már a román-magyar határon is becsempésznék az illegális szemetet

•  Fotó: politiadefrontiera.ro

Fotó: politiadefrontiera.ro

Illegális szemétszállítmányokat állítottak le a határőrök a román-magyar határon, a borsi és nagylaki határátkelőknél. 

Krónika

2021. június 15., 17:582021. június 15., 17:58

A román határrendészet közleménye szerint hétfőn három teherautó érkezett a borsi határátkelőhöz, melyeket 23 és 48 év közötti román állampolgárok vezettek.

„A dokumentumok szerint használt ruhákat és üveghulladékokat szállítottak Romániába különböző magyarországi és angliai vállalatoktól” – áll a keddi közleményben, mely szerint az iratok tartalmával ellentétben a rakomány valójában szemét volt.

Hirdetés

A Bihar megyei környezetvédelmi felügyelők megerősítették, hogy a szállítmány illegális volt.

Az egyik teherautóban használhatatlan ruhákat, míg a másik kettőben üveghulladékot akartak behozni az országba, és ehhez nem voltak meg a szükséges dokumentumok.

•  Fotó: politiadefrontiera.ro Galéria

Fotó: politiadefrontiera.ro

„A három jármű összesen 54 619 kilogramm hulladékot szállított” – tájékoztat a határrendészet.

Az országos akció keretében több határátkelőt is ellenőriztek, egy hasonló rakománynak az országba való bejutását a nagylaki határátkelőnél hiúsították meg.

Itt Németországból próbáltak behozni 16 000 kilogramm hasznavehetetlen textíliát. A hatóságok megakadályozták, hogy az illegális szemét Romániába kerüljön.

Bihar megyében az elmúlt időszakban több illegális szemétrakományt is találtak, áprilisban egy olasz üzletember ellen indult bűnvádi eljárás, amiért közel 190 tonna újra nem hasznosítható ruhaneműt csempészett be az országba. 

korábban írtuk

Közel 200 tonna olasz szemét kötött ki illegálisan Bihar megyében
Közel 200 tonna olasz szemét kötött ki illegálisan Bihar megyében

Bűnvádi panaszt tett a Bihar megyei környezetvédelmi őrség egy cég ellen, mely 189 tonna szemetet hozott be Olaszországból. Az olasz üzletember által vezetett szentjobbi vállalat feldolgozni akarta a hulladékot, de felszerelése nem volt hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés