A közel két évtizede tátongó aluljáró munkálatainak befejezését a kolozsvári Matrix Investments cég – a Maros Mall kivitelezője – azzal a feltétellel vállalta fel, ha az önkormányzattól megkapja a mellette lévő üres területet. A városatyák ugyanis belátták: önerőből nem tudják befejezni a beruházást.
A 15 millió eurós befektetéssel felépült áruházban mintegy tízezer négyzetméteres felületen működnek kis- és nagyüzletek, különböző szolgáltatók, gyógyszertárak és bankfiókok. Octav-Paul Roş igazgató szerint hamarosan azokról is gondoskodnak, akik nemcsak bevásárolni térnek be a Maros Mallba, hanem a szabadidejüket is itt szeretnék eltölteni. A negyedik szinten lévő cukrászdák, pizzázók és éttermek mellé multiplex mozit is nyitnak. Emellett az ingatlanfejlesztésre szakosodott kolozsvári cég – amely 2009-ben Besztercén és Târgoviştén nyitna hasonló mallt – további 15–20 millió eurós befektetéssel újabb ingatlannal bővíti az egy év alatt elkészült épületrészt. Addig a polgármester és a tanács abban bízik, hogy a Matrix Investments a szerződésben felvállaltaknak maradéktalanul eleget tesz, és február végéig használhatóvá teszi az aluljárót.
A polgármesteri hivatal által kezdeményezett kompromisszumos megoldás amúgy is sok városlakó, főként gépkocsivezető bosszúságát váltotta ki. A Maros Mall felépítésével ugyanis a városrendezési főosztály kénytelen volt átrajzolni a központi útkereszteződés eredeti tervét. A tágas körforgalom helyébe egy klasszikus elágazás került, amely szinte semmivel nem szélesebb az 1990 előttinél. A félmegoldás eredményét leginkább a hoszszas kocsisorokban és a tülkölések hangerejében lehetne lemérni. Az elmúlt időszakban több környezetvédő szervezet emelt szót a legforgalmasabb útelágazás megnyirbálása ellen. „Nem olyan vészes a helyzet, mert még van honnan szélesíteni az úttestet. A közepéből lefaragjuk a kis zöldövezetet, és máris helyet nyertünk” – vélekedett lapunknak Claudiu Maior önkormányzati képviselő. Kollégája, Benedek István is úgy véli: most annak kellene örülni, hogy Vásárhely végre megszabadult attól az örökösnek hitt tehertől, melyet az aluljáró megépítése jelentette. „Boldog vagyok, mert a gödörrel vívott évtizedes harc valahogy véget ért – jelentette ki Dorin Florea is. – Most már csak az aluljárót kell pontra tenni, az új épületnek kell nekilátni, és a Poklos-patakot kellene valahogy lefedni”. Amint lapunk többször is beszámolt róla, ez utóbbi elképzelés megvalósítása a vízügyi hatóságok ellenállásába ütközik. Álláspontjuk szerint árvíz esetén a patak részleges befedése is jelentős veszélyt jelentene. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a tervben szereplő kétszáz parkolóhelyből miért nem alakítottak ki egyet sem. Alin Zecheru, a Matrix kereskedelmi igazgatója belátta a mulasztást, de megígérte: hamarosan eleget tesznek vállalt kötelezettségüknek.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.