
Fotó: Videófelvétel
Mintegy 250 kilogrammos medvét gázolt el egy sofőr péntekre virradóra a Kolozs megyei Ördöngösfüzesen. A súlyosan sérült nagyvadat el kellett altatni.
2021. június 18., 18:112021. június 18., 18:11
2021. július 27., 09:362021. július 27., 09:36
A Kolozs megyei rendőrség közleménye szerint az állatot éjjel fél egy körül ütötte el egy 25 éves sofőr Ördöngösfüzes területén. A fiatal gépkocsivezető Szamosújvárra tartott és bevallása szerint nem tudta elkerülni a balesetet, ugyanis a nagyvad hirtelen az autó előtt termett.
Az Agerpres a rendőrségi közleményre hivatkozva azt írja, hogy a sofőr csupán pénteken reggel 6 órakor értesítette a hatóságokat a balesetről, így ezek csak ekkor szállhattak ki a helyszínre.
Az akcióban a rendőrség mellett az állategészségügyi igazgatóság, az erdészeti felügyelőség, a csendőrség, a megyei vadászegyesület szakemberei és a helyi hatóságok képviselői is részt vettek.
Mint ismeretes, hasonló baleset történt 2019-ben Parajdon, akkor azonban az illetékes hatóságok 20 órán keresztül hagyták szenvedni a megsebesült nagyvadat. A hatalmas közfelháborodás hatására menesztették Hargita megye prefektusát, mivel nem sikerült időben közbelépni és enyhíteni a sérült állat szenvedéseit.

Menesztette tisztségéből Ion Marcel Vela belügyminiszter Hargita megye prefektusát, Jean-Adrian Andreit a Parajdnál történt medvegázolást követő helyzet nem megfelelő kezelése miatt.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!