Hirdetés

Másodszor keresi fel a gyimesi csángó iskolát Magyarország köztársasági elnöke

iskola

A gyimesi csángó falvakon kívül más megyékből is érkeznek diákok a gyimesfelsőloki iskolába

Fotó: Pogány-havas Kistérségi Társulás / Facebook

Gyimesfelsőlokra, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumba is ellátogat a csíksomlyói búcsút megelőzően Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Az államfői látogatás jelentőségéről, a pünkösdre való készülődésről a három évtizede működő gyimesi csángó iskola alapítója, Berszán Lajos plébános beszélt a Krónikának.

Deák Szidónia

2025. június 05., 08:012025. június 05., 08:01

Székelyföldi útja keretében Gyimesfelsőlokra is ellátogat Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. Az államfő június 6-án, pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum megtekintésével kezdi székelyföldi magánlátogatását. Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok, az iskola alapítója a Krónikának elmondta, megtiszteltetés számukra, hogy a magyar államfő felkeresi iskolájukat, a fogadására ünnepi műsorral készülnek. „Korábban már felkereste iskolánkat Sólyom László köztársasági elnök is, aminek akkor is nagyon örvendtünk. Megtiszteltetés, hogy másodszor látogat el hozzánk magyar államfő, diákjaink ez alkalomból népviseletbe öltöznek, és zenés-verses műsorral is készülnek, és bízunk abban, hogy beszélgetni is tudunk majd Magyarország köztársasági elnökével” − fejtette ki Berszán Lajos Magyar Örökség díjjal kitüntetett nyugalmazott római katolikus plébános.

iskola Galéria

A tanintézetet Berszán Lajos atya alapította a romániai rendszerváltást követő években

Fotó: Pogány-havas Kistérségi Társulás / Facebook

A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum nem csupán oktatási intézményként szolgál. Az iskola – amelyben jelenleg közel 330 diák tanul – 1994-ben jött létre azzal a céllal,

Hirdetés

hogy a tanulmányi előmenetel mellett hangsúlyt fektessen a csángó identitás megőrzésére, valamint a keresztény lelkületű fiatalok nevelésére.

Berszán Lajos elmondta, az iskola tanulói főként Gyimesfelsőlokról, Gyimesközéplokról, valamint Hidegségről származnak, de érkeznek növendékek Kovászna megyéből is – a legmesszebbről jövő diákjaik sepsiszentgyörgyiek. Rámutatott, jelenleg óvodától érettségiig tanulhatnak az Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnáziumban a diákok, ugyanis a tanintézethez tartozik a község két egy-négy osztályos iskolája, illetve az óvodák is. Középiskolától teológia és természettudományok profilú osztály működik, illetve szakiskolai képzés is indult, ahol a kertészetet és agroturisztikát tanulhatnak a diákok.

iskola Galéria

Óvodától az érettségiig tanulhatnak a gyerekek az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceumban

Fotó: szenterzsebet.ro

Gyimesi diákok a csángó identitás és a keresztény lelkület útján

„A kommunizmus idején, 1981-ben kerültem Gyimesfelsőlokra plébánosként, hittanórát tartottam a gyerekeknek, akik mindenféle tiltás ellenére jöttek az órákra. Fontosnak tartottam, hogy tartsuk meg őket a hitben, ezért a rendszerváltás után fogalmazódott meg az az igény, hogy Felsőlokon lelkigyakorlatos ház épüljön, illetve egy külön iskola létesüljön a gyimesi és moldvai csángó gyermekek számára” – idézte fel a kezdeteket az iskolaalapító. Hozzátette,

az első tanévet harminc gyerekkel kezdték meg, a bentlakó diákokat a plébánián szállásolták el, a tanórákat a község klubtermében tartották,

a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) támogatásával nekiláttak az építkezésnek, és a három évtized alatt sorra felépült a kápolna, iskola, elkészült a tornaterem, az ebédlő és az udvar. „Hálás vagyok a tanároknak is, akik vállalták, hogy óraadóként oktatják a diákokat, ugyanis harminc gyerekért nem lehetett állásokat meghirdetni. Kialakult egy lelkes közösség, akik szívesen segítettek, míg az iskola osztályait bővítettük” – mondta az iskolaalapító plébános.

Berszán Lajos atya arról is beszélt, a kezdetektől azt a célt tűzték ki, hogy a tanintézetben a nemzeti identitás megőrzésére és a keresztény értékrend szerinti életre nevelik a fiatalokat. Ezt az irányt igyekeznek szem előtt tartani ma is, ugyanis úgy vélik,

ugyanolyan fontos napjainkban is, mint három évtizede, hogy a fiatalok tudják, hova tartoznak, és értékként tekintsenek őseik örökségére.

„Ha végignézünk a csángó viseleten, láthatjuk, milyen aprólékos kézimunkával készült, ami azt is jelzi, hogyan gondolkodtak az ősök. Aki viseli, az tisztelettel és gyakran büszkeséggel gondol az elődökre. Bár a hétköznapokban nehézkes lenne viselni, ünnepi alkalmakkor a csángó viselet felöltése a múlt előtti tisztelgés, a gyökerekhez való hűséget jelenti” – fogalmazott a 82 éves plébános. Arról is beszélt, hogy az iskola a csángó identitás megőrzése mellett hangsúlyt fektet arra is, hogy diákjai lelki életükben is növekedjenek, fejlődjenek, ami legfőképp közösségben végzett lelki programok által valósul meg.

Idézet
A vallásos életet is a szülőktől öröklik a gyereket, egész kicsi kortól járnak már a templomba, megtanulnak imádkozni,

megismerik a templomi énekeket, belenőnek a vallásos életbe, ami az identitásukat táplálja” – fogalmazott Berszán Lajos atya. Hangsúlyozta, a hitélet egyfajta lelki alapozó számukra, ami a későbbiekben is kapaszkodót nyújthat a sokszor zavaros világban. „Egyszer valaki megkérdezte a diákjainktól, hogy kötelező-e a lelki élet, és a diákok értetlenül néztek rá, nem értették a kérdést. Mintha azt kérdezték volna tőlük, hogy kötelező-e reggelizni vagy ebédelni. A hit gyakorlása számukra éppoly természetes, mint az élet más alapvető dolgai, hozzátartozik az életükhöz” – mesélte a nyugalmazott plébános.

iskola Galéria

Gyimesi népviseletbe öltözött diákok

Fotó: Pogány-havas Kistérségi Társulás / Facebook

Az iskola megtanít hitben járni Árpád-házi Szent Erzsébet módjára

A hitben járáshoz példaképként áll a diákok előtt az iskola névadója és védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet. A névadás kapcsán Berszán Lajos atya elmondta, a mennyei Gondviselésnek köszönhető, hogy az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő magyar szentet választották az iskola védelmezőjéül.

„Amikor letettük az iskola alapkövét, Bálint Lajos érsek urat hívtam meg, hogy szentelje meg. Mindenre gondoltam, csak éppen a védőszentre nem. Az érsek úr első kérdése az volt: »És ki lesz az iskola védőszentje?« Megijedtem, mert teljesen elfelejtettem. Aztán ő megnyugtatott: van egy prédikációja Szent Erzsébetről, azt mondaná el. Ahogy az alapkőletételnél Szent Erzsébet neve elhangzott, számomra olyan volt,

Idézet
mintha maga Szent Erzsébet jelentkezett volna, hogy oltalmába veszi iskolánkat”

– mondta Berszán Lajos. Hozzátette, minden évben megtartják az Árpád-házi Szent Erzsébet-napi ünnepséget, amely emlékeztet mindenkit a kezdetekre, a védőszentre, és arra az élő hitre, amellyel az iskola létrejöhetett.

Pünkösd közeledtével arra kértük a gyimesfelsőloki katolikus gimnázium alapítóját, ossza meg a Krónika olvasóival gondolatait arról, milyen üzenetet hordoz ma, a 21. század emberének a Szentlélek eljövetelének örömhíre. Berszán Lajos atya egy ismert szent ének verseit idézte:

„Apostolok pünkösdnap összebújtak, félvén.

Zúgás kelt a magasból, mint a sebes szélvész.

Betöltötte házukat, tüzes nyelvek szálltak.

És a gyenge félőkből harcos hősök váltak.”

Mint mondta,

a mostani világban is sok mindentől félnek az emberek, épp ezért szükség van a Szentlélek bátorítására.

„Ha a Szentlélek tüze eltölti az embert, akkor a gyenge félőkből is hősök válnak, akik megküzdenek az élet nehézségeivel, mert mindent megtehetnek abban, aki őket megerősíti. A Szentlélek tüzét kívánjuk azoknak a gyermekeinknek is, akik elmennek az iskolából, és bekerülnek az élet forgatagába, hogy meg tudják állni a helyüket, és az apostolok példájára erősödjenek meg, és legyenek harcos hősei az élet nehézségeinek” – fogalmazott Berszán Lajos atya.

korábban írtuk

Megtiszteltetés a felső-háromszéki „Szentföld” számára a magyar köztársasági elnök látogatása
Megtiszteltetés a felső-háromszéki „Szentföld” számára a magyar köztársasági elnök látogatása

Sulyok Tamás köztársasági elnök a szombati csíksomlyói búcsún való részvételét követően hétfőn a felső-háromszéki Kézdiszentlélek római katolikus erődtemplomában vesz részt a községben hagyományosan pünkösdhétfőn tartandó búcsús szentmisén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
Hirdetés