
Fotó: Bálint Eszter
2011. augusztus 09., 08:212011. augusztus 09., 08:21
Legutóbb szándékosan úgy erősítették rá a bronzelemet a márványtáblára, hogy lehetetlen legyen leszedni – mondta el lapunknak Sárközi Zoltán RMDSZ-es városi tanácsos, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke. Emiatt most a vandálok nemcsak az értékes színesfémet szerelték le, mint legutóbb, hanem az egész táblát letörték, csak egy sarka maradt meg. Biró Rozália alpolgármester múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta, egy hete minden éjjel helyi rendőrök járőröznek a környéken, valakinek mégis sikerült elkövetnie a valószínűleg elég időigényes tettet.
Sárközi Zoltán közölte, míg az előző rongálás ügyében az önkormányzat tett feljelentést, most a helyi rendőrség (volt közösségi rendőrség) értesítette a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot. Ezzel ellentétben Ioana Indrieş rendőrségi szóvivő az erdon.ro hírportál megkeresésére azt állította, valójában nem érkezett feljelentés az első rongálás ügyében. „Az emberi butaság nemzetiségtől független, de mindenképpen furcsa, hogy kizárólag olyan táblákat és emlékműveket ér támadás, amelyeknek magyar vonatkozásuk van” – fogalmazott Sárközi Zolátn, aki azt is elismeri, hogy ez az eset az eddigieknél is sürgősebbé tette a biztonsági kamerák felszerelését a városban.
Biró Rozália, aki nemrég jelentette be, hogy hétfőtől kamerával őrzik az emléktáblát, tegnap Bukarestben tartózkodott, így csak másodkézből értesült az esetről. Petri Csilla városházi szóvivő azonban kommentálta lapunknak az újabb támadást. „Nagyon sajnáljuk, felháborodással és megdöbbenéssel vettük tudomásul a történteket” – fogalmazott, és megígérte, az önkormányzat újra kihelyezteti a táblát, amely köztéri emlékműként városi magántulajdonban, az ingatlankezelőség hatáskörében van.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!