Hirdetés

Marosvásárhely: nyolc év után nyert pert a Mészárosok Céhe

Nyolc éven át tartó, fordulatokban gazdag pereskedés után szerezte vissza a marosvásárhelyi Mészárosok Céhe főtéri székházát az egykori szakmai szervezet jogutódjaként megalakult társulás.

Szucher Ervin

2010. június 15., 10:162010. június 15., 10:16

Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a magyar húsipari vállalkozókból álló szervezet hiába igényelte vissza már 2002-ben a céh 1888-ban épült székházát, Dorin Florea polgármester visszautasította a kérést.

Az elöljáró a jogfolytonosságot is megkérdőjelezte, a szervezet törlését kérve a bíróságtól. „Éppen ennek köszönhetően állt be a fordulópont. A statútumból ugyan tisztán kiderül, hogy a jelenlegi szervezet a hajdaninak a jogutódja, ezt másodjára is kénytelenek voltunk a bíróság előtt bizonyítani. Miután a helyi bíróságon, majd a megyei törvényszéken, utána meg a táblabíróságon is elveszítettük a restitúciós pert, a fővárosi legfelsőbb bíróság visszautalta az iratcsomót a törvényszékre. Ismét végigjártuk a törvényszék-táblabíróság-legfelsőbb bíróság utat, és minden szinten megnyertük a pert” – számolt be lapunknak Rózsa József, a céh ügyvédje. Mint mondta, az évek során a városháza jogtanácsosai különféle trükköket próbáltak bevetni, amelyek viszont csak a politikailag befolyásolható helyi bírák előtt bizonyultak sikereseknek.

Fél évezredes történelem

A polgármesteri hivatal konoksága többek között azzal magyarázható, hogy az épületben a közösségi rendőrség székel. A hatóság máig fenntart néhány irodát, az intézmény viszont a Dózsa György utcai Hangya Házba költözött át. Másrészt a céh tagjai úgy vélik, Florea etnikai alapon is megpróbál mindenütt keresztbe tenni nekik. A Mészárosok Céhét a város magyar mészárosai alakították 1538-ban. A századfordulón a céhet 29 mészároscsalád alkotta. Korabeli okiratokból kiderül, hogy valamennyien jelentős összeggel hozzájárultak Marosvásárhely fejlődéséhez, a tornyos városháza, illetve a Kultúrpalota építéséhez. Az újjászerveződés során ezek utódjai társultak.

A harc véget ért. A harc elkezdődik?

A hosszas pereskedés után úgy tűnik, hogy harcuk véget ért. Gyakorlatilag azonban a megaláztatás nem biztos, hogy véget ért. Bár Rózsa József ügyvéd arra számít, hogy a város polgármestere hajlandó lesz békés körülmények között átadni az épületet, a városháza kivonulása az államosított ingatlanokból soha nem ment zökkenőmentesen és nem történt meg időben. Ugyanakkor szintén Dorin Floreán múlik, hogy aláírja-e, vagy sem egy esetleges hentescsarnok működési engedélyét. Ugyanis az elöljáró több ízben is kijelentette, hogy számára igencsak furcsa, hogy a 21. században mészárszék nyíljon a főtér közepén.

A város és régió húsiparát uraló nagyvállalkozók között sincs teljes egyetértés. Míg a Krónika által megszólaltatott Fazakas Béla nem is tudott az ingatlan végleges visszaszerzéséről, a céh tiszteletbeli elnöke, Petry Endre Zalán már arról a lehetőségről számolt be, hogy a család a Kultúrpalotával szemben működő üzletét költöztesse a leendő csarnokba. Tordai Attila, a Tordai üzletek és a Jeddi úti húsfeldolgozó tulajdonosa viszont elmondta, őt eddig senki meg nem kérdezte, de még csak nem is hívták az újjáalakult szervezetbe.

A város leggazdagabb céhe

Marosvásárhely legrégebbi céhe a mészárosoké, amelynek szabadalmi levelét 1493-ban Losonczi László alvajda adományozta a nagygörgényi nemzetgyűlés határozatának értelmében. A mészárosok céhe mindig a legmódosabb és legjobban szervezett céh volt. A céh fontosabb eseményeit 1680-tól folyamatosan jegyzőkönyvben örökítették meg, szabályait 1720-ban foglalták pontokba. Székházukat az 1876-os, a főtér jelentős részét felperzselő tűzeset után építették.

A Nagy Győző által tervezett egyemeletes épület 1888-ban készült el. A földszint jobb oldalán üzlethelyiség volt, az épület tengelyében lévő boltozatos kapun keresztül jártak be a később kialakított Mészárosközbe. Az emeleten kezdetben a társulat irodája és klubhelyiségei voltak sakk- és biliárdteremmel. A társulat irodáját később az említett közbe épített földszintes épület helyiségeibe költöztették át, a felszabadított termeket pedig bérbe adták.

A Nagymészárszék egy hosszú terem (csarnok) volt, melynek hosszában kétoldalt 12-12 árusítóasztal sorakozott, hol a társulat tagjai árulták a naponként vágott állatok húsát. Vasállványos, sárgarézzel díszített, fehér márványasztalnál mérték a húst és a hentesáru-készítményeket. Államosítás után az épületet átalakították. A közelben elterülő ferences rendi kolostor lebontásával és a Színház tér kialakításával, a 70-es évek első felében a Mészárosközt is megcsonkították és mindössze a már moziként szolgáló egykori székházát hagyták meg. A 17. században a város mészárosai bástyával gazdagították Borsos Tamás várát. Az 1658-as tatárbetörés idején az új vár már menedéket nyújtott a város lakosságának. Ekkor osztották be végleg a céheket a vár bástyáinak és falszakaszainak a védelmére.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés