2010. július 01., 10:352010. július 01., 10:35
Mint ismertes, a 35 éves lelkész, miután kioltotta két fia életét, vonat elé vetette magát, és ő is elhunyt. A korábbi hírek arról szóltak, hogy a templomban ölte meg a két gyereket, ám Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Egyházkör esperese később a sajtóval azt közölte, hogy a kisebbik gyerek holttestét a lelkészi hivatalban találták meg, a nagyobbikét, aki nyilvánvalóan menekülni próbált, a karzatra vezető lépcsőn érte utol végzete. Cseh Dénes lelkész felesége, Jolán gyógyíthatatlan betegségben szenved, ezért többször folyamodtak humanitárius támogatásért. A családnak állítólag mindene ráment a költséges kezelésekre. A lelkészt korábban a marosvásárhelyi ideggyógyászaton kezelték, majd nem sokkal a tragédia előtt – lapértesülések szerint saját kérésére –hazaengedték.
Az elhunytakat tegnap Nagy László marosvásárhelyi unitárius esperes búcsúztatta. Elmondta: az ifjú pár – az unitárius lelkészjelölt és az ifjú tanárnő – 1999 júniusában jelentkezett nála, a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség székhelyén, arra kérve őt, hogy összeeskesse őket. „Megadatott számomra az, hogy a távolról is követtem a család életútját, s papjukként boldog voltam akkor, amikor jó híreket hallottam Firtosmartonosból, Gagyból és Medgyesről, azt hallottam mindenhonnan a hívektől, hogy szeretik papjukat” – mondta Nagy László. Megpróbált melléjük állni, amikor nehézségeik voltak, az unitárius közösség is megpróbált segíteni. Derűs, példás családnak ismerte meg őket a „nagy unitárius család”.
Az esperes búcsúztató beszédében elítélte a sajtót, amelynek egyes képviselői e nehéz napokban folyamatosan zaklatták a hozzátartozókat. A temetést követően az elhunyt Cseh Dénes egyik távoli rokona, egy férfi rátámadt az újságírókra, tévésekre. A férfit a jelen levő rendőrök csillapították le, aki ellen eljárás indulhat, ha az újságírók panaszt tesznek. Legalább tíz tévéstáb és számos újságíró vett részt a temetésen.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.