„Az RMDSZ területi szervezetei egyetértenek velem és a szövetség országos vezetőségével, hogy ebben a pillanatban az oktatási törvény elfogadása a legfontosabb prioritás, és hogy ettől függ a további kormányzati, koalíciós részvételünk. Itt is igazolódott, hogy a törvény elfogadása nélkül nem tudunk továbbmenni ebben a kormányban” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton Marosvásárhelyen, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) ülését követően. A konzultatív testület tanácskozásán kiértékelték a koalíciós tevékenységet, és beszéltek a következő időszak prioritásairól is.
A miniszterelnök-helyettes közölte: a területi elnökök egységesen úgy értékelték, az RMDSZ további kormányzati jelenléte vagy a kilépés közötti dilemma még nem oldódott fel, a koalíciós többségnek pedig mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a jogszabályt mihamarabb elfogadják, és ez elől az alkotmánybíróság döntése nyomán gyakorlatilag elhárultak az akadályok. Mint mondta, az ülésen beszéltek más kormányzati kérdésekről, köztük a bértörvényről, a költségvetésről, valamint a beruházások kérdéséről.
Elmondta: egyetértés volt abban, hogy a kormánynak törekednie kell a beruházások, köztük az észak-erdélyi autópálya folytatására, hiszen ezeknek élénkítő hatásuk van a gazdaságra. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor arról is beszélt, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) december 11-i ülésén jelenti majd be, hogy megpályázza-e újra a tisztséget. Mint hangsúlyozta, azt szeretné, ha az RMDSZ folytatná az elmúlt húsz év politikáját, a magyar közösség érdekeinek a képviseletét. Markó szerint tudatosítani kell, hogy ezek nem ellentétesek a társadalom egészének érdekeivel.
Eközben Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos szombaton a Kolozs megyei RMDSZ küldöttgyűlésén hivatalosan is bejelentette, hogy megpályázza a szövetségi elnöki tisztséget, és a küldöttek némi huzavona után elvi támogatásukról biztosították a szabadelvű politikust. Az 54 éves jogász-politikus a küldöttgyűlés végén arra kérte a küldötteket, hogy elvi szavazással erősítsék meg: érdemes elindulnia. Eckstein közölte: számára az erdélyi magyar politikai képviselet a legfőbb érték, ezért ennek érdekében kész nyitni a többi politikai és civil szervezet felé.
„Kormányon lenni hasznos, de ha elveszítjük a választók bizalmát, gondolkodás nélkül ki kell lépni” – szögezte le Eckstein-Kovács Péter. Hozzáfűzte, szövetségi elnökként nagyobb teret adna a területi szervezeteknek, ugyanis a változás híve, miközben a többi esélyes jelölt a folytonosságot képviseli. A bejelentés kisebb vitát szült, több küldött – köztük Molnos Lajos kolozsvári tanácsos és Horváth Anna egykori államtitkár – procedurális okokra hivatkozva nem tartotta indokoltnak, hogy eleget tegyenek a kérésnek. A konfliktust az okozta, hogy a küldöttek egy része úgy értelmezte Eckstein-Kovács kérését, hogy az a megyei szervezet hivatalos jelöltje akar lenni. Erről azonban a Megyei Képviselők Tanácsa dönt decemberben, ezért az ülésvezető Molnos sokáig nem volt hajlandó szavazásra bocsátani a kérést.
„Az SZKT ülését akartuk megvárni” – mondta Molnos, aki szerint tudni szeretnék, hogy Markó Béla megpályázza-e ismét a tisztséget. Volt, aki azt vetette a jelölt szemére, hogy a sajtóban jelezte először indulási szándékát. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke pedig nem látta értelmét az elvi szavazásnak, miközben Boros János korábbi kolozsvári alpolgármester semmi akadályát nem látta ennek. A vita csaknem veszekedésbe torkollt, Molnos méltatlannak nevezte a helyzetet, majd Csoma Botond tapsvihart aratva kijelentette: „ki kellene állni saját embereink mellett”. A kedélyeket végül Kötő József parlamenti képviselőnek sikerült csillapítania. Deák Ferenc és Somogyi Gyula ugyanakkor Kovács Péter ügyvezető alelnök felelősségre vonását és lemondását követelték, amiért korábban azt nyilatkozta: „a Kolozs megyei szervezet nem érdemli meg, hogy elnökjelöltje legyen”.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.