2010. július 14., 09:352010. július 14., 09:35
Markó ezzel arra utalt, hogy Frunda az RMDSZ miniparlamentjének is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi ülésére küldött levelében kirohant a szövetség vezetése ellen, amiért az szerinte egy sor hibás döntést hozott az utóbbi időben. Ezek közé sorolta azt, hogy nem kérték ki előzetesen az SZKT véleményét a megszorító intézkedésekről, így a közalkalmazotti bérek csökkentéséről és az áfaemelésről, és azt is felrótta, hogy az RMDSZ egy ideje túl könnyen elfogadja a nagyobb koalíciós partner Demokrata-Liberális Párt kezdeményezéseit, ami szerinte egypártrendszerhez vezethet.
Markó tegnap éles hangú bírálatban vágott vissza. „Frunda szenátor úr mindent ellenzett, amit az utóbbi időben tettünk. Nem tetszett neki, amikor fölmerült a nyugdíjak csökkentése. Ezt kiváltotta az áfaemelés, de ez sem tetszik neki, ahogy a költségcsökkentés és az illetékemelés sem. Őszintén szólva azonban én jelenleg nemigen látok harmadik variánst” – nyilatkozta Markó a Mediafax szerint. Rámutatott ugyanakkor, hogy Frunda elszigetelt véleményt képvisel, bár a jelenlegi helyzettel szembeni elégedetlenség általános az RMDSZ-en belül is. Leszögezte: Frunda eljárása nem korrekt, mivel a kormány bírálatával népszerűséget kovácsolhat ugyan magának, de a kormányzás felelősségét valakinek mégiscsak vállalnia kell.
Markó egyúttal bírálta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget (ANI) is, amiért az közleményben utasította el az általa korábban a hatósággal szemben megfogalmazott bírálatokat. Markó az SZKT-n arról beszélt, hogy az ANI az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz hasonlóan nem működik eléggé hatékonyan, és a korrupció problémáját nem lehet megoldani, ha ezeket az intézményeket a politikusok arra használják fel, hogy egymást zsarolják . Az ANI válaszul közleményt adott ki, amelyben határozottan elutasította a bírálatot. Markó szerint viszont ez a gesztus nem volt korrekt, hiszen egy olyan intézményről van szó, amelyet a parlament felügyel, így Markó szerint nem megengedhető, hogy egy szenátort közleményben bíráljon.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.