Hirdetés

Markó „ajánlata”

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

„Fogjunk össze az előválasztásokon kialakított listák támogatására, legalább ott, ahol ez valóban létkérdés, és ez jó alapot jelenthet az őszi parlamenti választásokkal kapcsolatos együttműködéshez” – egyebek mellett ez áll abban a levélben, amelyet Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke Szász Jenőhöz, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökéhez intézett csütörtökön.

Krónika

Krónika

2008. április 18., 00:002008. április 18., 00:00

Hasonló felhívást fogalmazott meg a szövetségi elnök az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökéhez, Tõkés László európai parlamenti képviselõhöz. Tõkés László egy nappal korábbi, összefogást sürgetõ levelére reagálva Markó leszögezte: teljes mértékben egyetért a párbeszéd fontosságával, s azzal, hogy a megosztásra alkalmas pártérdekeket alá kell rendelni a nemzeti érdekeknek, de ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a párbeszédet az RMDSZ már elkezdte, tehát legfeljebb annak folytatásáról lehet szó. Markó sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt év õszén a párbeszéd elakadt, a megegyezés pedig elmaradt, így a polgári oldalhoz tartozó hat szervezet támogatását élvezõ Tõkés László EMNT-elnök független jelöltként indult és szerzett mandátumot a novemberi EP-választásokon. Markó ugyanakkor megjegyezte: nem akarja a múltat felhánytorgatni, különben is úgy véli, mindannyian követtek el hibákat, õ is, Tõkés is, „a kérdés az, hogy tanultunk-e ezekbõl a hibákból”. Markó ugyanakkor jelezte: egyetért Tõkés Lászlóval abban, hogy „Bihar, Szatmár, Kolozs, Szilágy, Maros olyan megyék, ahol bizonyos helyzetekben akár néhány szavazaton is múlhat a gyõzelem”. A szövetségi elnök végezetül Tõkést és az MPP vezetõségét egyaránt arra kérte fel: támogassák az RMDSZ 155 ezer ember részvételével tartott elõválasztásain kialakított jelöltlistáit. Markó emlékeztetett: a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség elvesztése 2000-ben 170 szavazaton múlott.

Kolozsvári lehetõségek

Eközben tovább folynak a tárgyalások az esetleges koalíciós jelöltlista összeállításáról az RMDSZ és az MPP között Kolozsváron. Eckstein-Kovács Péter, az MPP-vel való egyeztetésekkel megbízott RMDSZ-szenátor csütörtöki sajtótájékoztatóján a megoldást vázolva elmondta: a kolozsvári tanácsosi jelöltlistán egy befutó helyet kapna az MPP, továbbá a bizonytalan hetedik vagy nyolcadik helyre is a polgári tömörülés állítana jelöltet. Eckstein-Kovács szerint eredményes és hatékony közös kampánnyal az MPP megszerezhetné ezt a helyet, ami azt jelenti, hogy ez két, az RMDSZ pedig hat mandátumot is szerezhetne júniusban. „Azt hiszem, méltányos és kivitelezhetõ megoldásról van szó, amely az MPP és az RMDSZ csütörtökön nyilvánosságra került közleménye dacára még megoldható. Így az MPP által kért kétharmad RMDSZ-, egyharmad MPP-aránytól sem távolodnánk nagyon el” – ecsetelte Eckstein-Kovács Péter. A szenátor ugyanakkor hozzátette: a megyei tanácsosi jelöltlista esetén ilyen megállapodás nem jöhet létre, hiszen az MPP által kért második, negyedik és hatodik hely a Kolozs megyei régiók – Szamosmente, Kalotaszeg és Aranyosszék – tanácsosjelöltjeit illeti meg. A Krónikának nyilatkozó Gergely Balázs kolozsvári MPP-elnök annyit fûzött hozzá: amíg van esély a megegyezésre, ki kell azt használni. Mint ismeretes, az MPP a biztos befutó második és negyedik helyet kéri egy esetleges koalíciós jelöltlistán a kolozsvári tanácsválasztáson, ugyanakkor a megyei tanácsválasztáson a biztos befutó második, negyedik és hatodik helyre tart igényt.
Csütörtök délután újabb egyeztetésre került sor a kolozsvári RMDSZ és az MPP megyei fiókszervezetének képviselõi között. Sándor Krisztina, a polgári párt Kolozs megyei elnöke a Krónika érdeklõdésére elmondta, a „nem hivatalos megbeszélés” ezúttal is eredménytelenül végzõdött. Arra a kérdésünkre, hogy az elkövetkezõ napokban várható-e újabb egyeztetés a közös jelöltállítás kapcsán, az MPP Kolozs megyei elnöke kitérõ választ adott.

További tárgyalások

Szatmár és Maros megyében
Nem fejezõdtek még be a tárgyalások az RMDSZ és az MPP Szatmár megyei szervezetei között sem. Bár mindkét fél törekszik a megegyezésre – különösképpen azért, mert az RMDSZ-ellenes román koalíció miatt jóval nehezebb lesz a megye tanácselnöki székének újbóli megszerzése – nehezen engednek követeléseikbõl. Kijelentették azonban, hogy az egyeztetések baráti légkörben zajlanak, és mindent megtesznek, hogy a két alakulat közös jelöltlistával vegyen részt a helyhatósági választásokon. Végleges döntést az ügyben a hétvége folyamán hoznak.
Az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje, Borbély László csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy elfogadja a Magyar Polgári Párt párbeszédre való felkérését. Kiss István, az MPP maros megyei elnöke szerint a feleknek legalább annyiban meg kellene egyezniük, hogy tisztességesen és civilizáltan kampányolnak. Kijelentette, abban az esetben hajlandók támogatni „egyik helyen” az RMDSZ-t, ha „a másik helyen” a szövetség segíti õket. „Marosvásárhelyen akkor szavazunk Borbélyra, ha az RMDSZ is kiáll a mi megyei tanácselnökjelöltünk, Tõkés András mellett” – fogalmazott.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
Hirdetés