2011. szeptember 05., 08:072011. szeptember 05., 08:07
A politikus ugyanakkor arra is kitért, hogy a felmérések szerint az RMDSZ népszerűsége – az elmúlt években bevezetett megszorítások mellett is – nem csökkent. Markó Bélát Vásárhelyen az újságírók faggatták azt követően, hogy napvilágot láttak a Szociálliberális Unió (USL) által megrendelt közvélemény-kutatás eredményei. Markó válaszában úgy vélekedett, fontos tudni, hogy mi éppen a közvélekedés, azonban szerint, sok idő van még a választásokig. „Van egy mondás – nem tudom, ki mondta, megtudhatom, de nincs jelentősége –, miszerint nem a közvélemény-kutatásokat kell megnyerni, hanem választásokat. A felmérések fontosak, segítenek bizonyos helyzetekben, de még nagyon sok van a választásokig, több, mint egy év” – fogalmazott a kormányfőhelyettes. Hozzátette: a szövetség megőrizte arányait a felmérésekben, azt követően is, hogy a kormánykoalíció – amelynek az RMDSZ is tagja – nagyon fájdalmas intézkedéseket hozott. Markó ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a választók elismerik majd, hogy ezeknek az intézkedéseknek volt hasznuk, és ez meglátszik majd a választásokon is. „Egy gazdasági válságidőszakkal kellett megküzdenünk, a legfontosabb feladatunk volt ennek a krízisnek a megállítása, illetve az, hogy megpróbáljuk újraindítani az ország gazdaságát. E célból hoztuk a fájdalmas, népszerűtlen intézkedéseket” – fogalmazott Markó. Hozzátette: tudatában van annak, hogy ezen intézkedések folytán a kormánykoalíció veszített népszerűségéből, s a felmérésekben is visszaesett. „De lassanként elmondhatom, hogy ezeknek az intézkedéseknek volt hasznuk, és sikerült stabilitást teremtenünk, van már egy kis növekedés, és meggyőződésem, hogy a választók is belátják ezt, amikor választani kell” – összegzett Markó Béla.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.