Hirdetés

Máris ismertetik támogatottjukat az RMDSZ területi szervezetei

Nem fűz nagy reményeket az EMNT az RMDSZ-ben esedékes elnökváltáshoz, ami viszont az MPP szerint a szövetség széttöredezéséhez vezethet. Miközben az RMDSZ területi szervezeteinek többsége Kelemen Hunor támogatására hajlik Eckstein-Kovács Péterrel szemben, Bakk Miklós politológus úgy véli: az alakulat továbbra is a képviseleti hegemónia megőrzésére vagy visszaállítására törekszik majd. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerint várható volt Markó Béla bejelentése, miszerint nem vállal újabb elnöki mandátumot, az RMDSZ elnökének kiléte azonban nem módosítja a nemzeti tanács terveit.

Krónika

2010. december 14., 08:572010. december 14., 08:57

„Nem fűzünk nagy reményeket a Markó-korszak lezárulásához, hiszen az új korszak sem kecsegtet semmi jóval, az elnök személyétől függetlenül ugyanis a szövetség politikáját nagyon nehéz megváltoztatni. Szervezeti szövetét rendkívül átitatta a szemléletmód, miszerint a pénzt Bukaresttől várják, ahová azért küldik az embereiket, hogy jóban legyenek az aktuális főnökükkel, és nem azért, hogy törvényi jogrendszert alkudjanak ki a politikai egyenleteket figyelembe véve” – nyilatkozta lapunknak Toró.

Hozzátette, az EMNT számára legfeljebb a bizonytalan időre felfüggesztett magyar–magyar párbeszéd, az összefogásprojekt tekintetében érdekes a februári RMDSZ-kongresszus, a Kelemen–Eckstein-párharc kimenetele. Annál is inkább, mivel az EMNT szerint az RMDSZ fontos tényező marad az erdélyi magyar, valamint a román politikában, s az is világos, hogy az autonómiaprogramot csakis a különböző politikai szereplők konszenzusával lehet sikerre vinni.

Bakk Miklós politológus a Markó-örökségről, a szövetség várható irányvonaláról

– Milyen fejezet zárul le az RMDSZ történetében azzal, hogy Markó Béla 18 év után nem pályázik újabb elnöki posztra az alakulat élén? Ha egyáltalán lehet lezárásról beszélni, miután Markó egyértelművé tette azt is, hogy nem kíván visszavonulni a politikai életből, tehát megmarad a befolyása a felső vezetőségben.

– Kétségtelen, hogy minden formátumos vezető karakteres korszakot jelent egy párt életében – és Markó Béla ilyen vezető volt. Visszalépésével megkezdődik egyfajta felülvizsgálata annak az örökségnek, amelyet az RMDSZ-re hagyott, és amelyet a Markó-doktrína néven szoktak emlegetni, anélkül azonban, hogy eddig még sor került volna ennek történeti távlatokat és meghatározottságokat is figyelembe vevő elemzésére. Úgy vélem, a felülvizsgálat nem marad el, de nem lesz drámai, inkább az RMDSZ-nek a doktrínáról való lassú leválására számíthatunk. Maga Markó is azért marad – minden bizonnyal – továbbra is a politikai életben, hogy – túl a konkrét személyes és karrierérdekeken – felügyelje az örökségével való sáfárkodást.

– Bekövetkezhet-e – és ha igen, milyen jelleggel – irányváltás az RMDSZ politizálásában, ha Markó Béla pártfogoltja, Kelemen Hunor, illetve ha az „önjáró” politikusként közismert Eckstein-Kovács Péter nyeri el az elnöki tisztséget? Melyik elnökjelölt esélyeit látja nagyobbaknak?
– Nem tudjuk még, hány elnökjelölt lesz. Maga a tény, hogy Markó nem vállal újabb jelölést, annak bizonyítéka is, hogy e pillanatban biztosítottnak látja Kelemen Hunor megválasztását, aki a Markó-örökség legbiztosabb továbbvivőjének tűnik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az RMDSZ továbbra is a képviseleti hegemónia megőrzésére vagy visszaállítására törekszik majd. A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, Eckstein-Kovács Péter is ezt képviseli, azonban esetleges elnöksége alatt – ami viszont kevéssé valószínű – sokkal hamarabb bekövetkezne az, hogy elfogadja a pártszerű működés minden konzekvenciáját, köztük azt is, hogy egyenlő partnerként kezelje az EMNT még be nem jegyzett pártját vagy az MPP-t. Eckstein-Kovács elnöksége egyben az erdélyi magyar pártpaletta ideológiai letisztulását is felgyorsítaná, hiszen vezetése alatt az RMDSZ nem csupán pozicionálisan – tehát kapcsolatai révén – maradna a magyar balközép közelében, hanem ideológiailag is közelítene hozzá, miközben a román politika világában a „közép” konzerválására törekedne tovább is, amellyel megőrizheti koalíciós potenciálját, azaz többirányú nyitottságát.

– Bárkit választ is szövetségi elnökké az RMDSZ februári kongresszusa, szembesülnie kell az erdélyi magyar politikai palettán megjelenő új párttal. Belátja-e az elkövetkezőkben az RMDSZ, hogy nincs egyedül a romániai magyar politikai életben, vagy folytatja a markói egységretorikát?
– Azt hiszem, az RMDSZ előbb-utóbb alkalmazkodik ehhez a tényhez. Hogy milyen gyorsan, az függ a körülményektől – elsősorban attól, hogy milyen források állnak rendelkezésére, illetve maradnak meg ellenőrzése alatt –, de függ ez az új elnök által választott stratégiától is.

– Mennyire megalapozottak azok a vélemények, miszerint az elmúlt egy év népszerűtlen kormányszereplése, valamint az új, a magyar kormány által támogatott párt megalakulása az RMDSZ gyengüléséhez, akár széteséséhez vezethet?
– Az kétségtelen, hogy a válságkormányzás sokat ártott az RMDSZ megítélésének, mindazonáltal nem tartok az RMDSZ szétesésétől. Sokkal inkább gyengülésről vagy lemorzsolódásról lehet szó. Ez függ attól is, hogy milyen belső reformot hajt végre a kongresszuson a szövetség. Markót a brassói kongresszus mandátuma erősítette meg, jóllehet vezetése alatt nem az 1993-as szerkezeti elvek konszolidálódtak. Kelement a 2011-es kongresszus mandátuma erősítheti meg, ebben pedig a döntő momentum lehet a Székelyföld RMDSZ-en belüli, szerkezeti intézményesítése. Ha ez sikerül, és Kelemennek sikerül jó stratégiai egyezséget kialakítania az új székelyföldi arcvonallal, az Antal Árpád–Tamás Sándor–Borboly Csaba által képviselt csoportokkal, akkor megválasztása és mandátumának megőrzése biztosra vehető. De jelenleg még azt sem tartom kizártnak, hogy e „székely arcvonalnak” saját jelöltje is lesz.

Rostás Szabolcs

„Tehát mi érdekeltek vagyunk a párbeszéd előrehaladásában, sőt abban is, hogy az autonómia kérdésében jussunk el a közös cselekvésig” – állapította meg Toró T. Tibor.

Kérdésünkre az ügyvezető elnök elmondta, arra számítanak, hogy az RMDSZ minden eszközzel gátolni fogja az új magyar párt bejegyzési folyamatát, éppen ezért szerinte az igazi párbeszéd akkor fog elkezdődni, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt teljes jogú szereplőként jelenik meg a politikai pályán, ekkor ugyanis az RMDSZ rákényszerül az együttműködésre.

„Már korábban is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ csak a szavazatok nyelvén ért, emiatt csak akkor lesz komoly tétje az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon belüli tárgyalásoknak, ha jelentős, az RMDSZ-szel egyenrangú szereplő  kerül színre. Mi képesek vagyunk arra, hogy ezt a státust elnyerjük, és soha nem rajtunk múlt, hogy nem születtek megállapodások az elmúlt időszakban” – nyilatkozta a politikus. Tőkés László különben a România Liberă napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: tart attól, hogy a Markó legnagyobb politikai pártfogoltjának számító Kelemen Hunor az RMDSZ jelenlegi elnökének „epigonjává” válik, miközben Eckstein-Kovács Péter előnyt is kovácsolhat abból, hogy „az államfő embere”.

Az EMNT elnöke úgy látja, Eckstein a tapasztaltabb politikus, és annak ellenére, hogy államelnöki tanácsos, függetlenebb, mint a jelenlegi kulturális miniszter, aki „továbbra is az RMDSZ sikerpolitikájáról beszél, és semmit nem ígér a szervezet megújulásáról”. Szász Jenő MPP-elnök szerint Markó Béla viszszalépésével az RMDSZ széttöredezhet, és ezáltal a különböző érdekcsoportok „láthatóbbá válhatnak” a szövetségen belül.

A polgári párt elnöke a Krónikának elmondta, a továbbiakban újabb markáns politikusok fognak bejelentkezni az elnöki megmérettetésre. „Egyfajta hatalmi harcnak is tanúi leszünk a következő hónapokban, és ezáltal a szövetség teljes egészében átrajzolódhat, vagy akár szét is hullhat. Azt gondolom, hogy a Bihar megyei szervezet sem hiába vállalta a kongresszus megszervezését, és elképzelhető, hogy nekik is lesz saját jelöltjük” – részletezte Szász, aki az erdélyi magyar társadalom demokratizálódási folyamatát sürgetve üdvözli az elnökváltást az RMDSZ élén.

A székely jelöltet támogatnák

Bár sokan nem zárják ki, hogy a szombati SZKT-ról külföldi útja miatt távol maradt Frunda György szenátor és Borbély László miniszter is megpályázza az elnöki tisztséget, Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke nem hiszi, hogy a két marosvásárhelyi politikus indulni fog a megmérettetésen. Borbély László, az RMDSZ alelnöke egyébként az Agerpresnek tegnap úgy nyilatkozott: egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés.

Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke örül annak, hogy a székelyföldi gyökerekkel rendelkező Kelemen Hunor úgy döntött, megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét. „Fontos számunkra, hogy Kelemen Hunor – Markó Bélához és a szövetség első elnökéhez, Domokos Gézához hasonlóan – háromszéki származású, és így a székelyföldiek problémáit is jobban érti” – fogalmazott Tamás Sándor, utalva arra, hogy a művelődési miniszter szülei a kézdi-széki Torja községben élnek.

Borboly Csaba tegnap bejelentette, az általa vezetett csíki RMDSZ-szervezet is Kelemen Hunort támogatja (a miniszter itt nyert képviselői mandátumot), emellett Seres Dénes, a Szilágy megyei szervezet elnöke is úgy véli: jelenleg a „fiatal, határozott és rendkívül tapasztalt” Kelemen a legmegfelelőbb arra, hogy átvegye Markótól a stafétabotot.

A széttöredezéstől tartanak

Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke közölte: a megyei küldöttek tanácsának december 21-ére öszszehívott ülésén Kelemen támogatását fogja javasolni. „Nyilvánvaló, hogy Bukarestben és Budapesten is sokan azt kívánják, hogy az RMDSZ összeroppanjon, széttöredezzen.

Azt is tudom, hogy a szövetség alapítása óta a legnehezebb periódusát kell átvészelnie. Hiszek abban, hogy Kelemen Hunor meg tudja őrizni az RMDSZ egységét” – kommentálta Winkler. A szövetség Kolozs megyei szervezete a megyei küldöttek tanácsának pénteki ülésén dönti el, kit támogat, bár László Attila elnök szerint a megyei szervezetnek „kötelessége kiállni a megyei szervezetet képviselő Eckstein-Kovács Péter mellett”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés