
Meghosszabbította a Bihar megyei törvényszék Kiss Sándor, a megyei tanács alelnöke és öt feltételezett bűntársa bírósági felügyeletét a hét hónapja tartó büntetőper keretében.
2016. január 12., 17:262016. január 12., 17:26
A törvényszék keddi tájékoztatása szerint elutasították az RMDSZ bihari elnöki tisztségét is betöltő Kissnek és Beneamin Rus vállalkozónak a bírósági felügyelet feloldására vonatkozó kérését, sőt Rusnak azt is megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Kiss ellen tavaly júniusban négyrendbeli pénzmosás, hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés, míg Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc, Gheorghe Ioan Roatiş és Beneamin Rus üzletemberek ellen korrupciós bűncselekményekkel összefüggésben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyben érintett többek között a debreceni Keviép Kft., illetve a nagyváradi Selina cégcsoport is.
Bár a törvényszék tavaly júniusi, egynapos őrizetbe vételét követően eltiltotta hivatala gyakorlásától Kiss Sándort, a táblabíróság jogerős ítélete alapján az RMDSZ-es politikus visszatérhetett a megyei önkormányzathoz, ahol a büntetőper idején is ellátja feladatát. A szövetség Bihar megyei elnökének és öt feltételezett bűntársának büntetőperében februárra tűzte ki a következő tárgyalást a váradi törvényszék, ahol akár alapfokú ítélet is születhet az ügyben.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!