Hirdetés

Már Kolozsváron is aradi gyártmányú villamossal utazhatunk

•  Fotó: Facebook/Oláh Emese

Fotó: Facebook/Oláh Emese

Négy vadonatúj Astra Imperio típusú villamossal utazhatnak a kolozsváriak szerdától. Jövőre újabb 20 darab érkezik a városba az aradi gyárban készült járművekből.

Krónika

2020. október 28., 18:102020. október 28., 18:10

2020. október 28., 18:182020. október 28., 18:18

Kolozsvárral az újabb romániai város, ahol az aradi gyár villamosai közlekedhetnek majd a síneken, szerdától négy román gyártmányú járműre ülhetnek fel az utasok, közölte az önkormányzat.

A villamosokon 36 ülőhely van, azonban ennek szinte tízszeresét, 300 utast képesek fogadni, adta hírül Facebook-oldalán Oláh Emese alpolgármester. Mint írta,

Hirdetés

a román gyártmányú járművek wifivel, térfigyelő kamerával, eszköztöltőkkel is rendelkeznek. Ugyanakkor babakocsival és kerekesszékkel is könnyedén fel lehet szállni rájuk.

•  Fotó: Facebook/Oláh Emese Galéria

Fotó: Facebook/Oláh Emese

Az Astra Vagoane Călători Rt.-vel kötött szerződés értelmében az aradi gyár jövő év végéig további 20 villamost küld a kincses városba. A járművekre még a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban nyújtott be pályázatot az önkormányzat, azzal a céllal, hogy környezetbarátabbá tegye a tömegközlekedési eszközparkot. Oláh Emese szerint 2028-ra ezt teljes egészében elektromos eszközökre szeretnék lecserélni.

Nem Kolozsvár az első erdélyi nagyváros, mely az aradi gyár járművei mellett dönt,

Nagyváradra már májusban befutott az első Astra-villamos. A korszerű, alacsony padlós járművekből 2021 végéig 19 kell még érkezzen a bihari megyeszékhelyre.

A váradi járművek a város színeiben, piros-kékben pompáznak. Az aradi Astra a német Siemens licence alapján gyártja az Imperio fantázianéven futó szerelvényeket.

korábban írtuk

Befutott Aradról az első villamos Nagyváradra
Befutott Aradról az első villamos Nagyváradra

Megérkezett kedden Nagyváradra az első, Aradon gyártott, korszerű, alacsony padlós villamos. A járműhöz 2021 végéig további 19 társa csatlakozik.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
2026. szeptember 19., szombat

„Zaj, szemét, bűnözés”. Tiltakoznak Kolozsváron a pataréti családok városba költöztetése ellen

A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.

„Zaj, szemét, bűnözés”. Tiltakoznak Kolozsváron a pataréti családok városba költöztetése ellen
Hirdetés
Hirdetés