Hirdetés

Magyar személyiségekről neveznek el utcákat Nagybányán

Nagybánya

Jókai Mór íróról és Lendvay Márton színművészről neveznek el két kisebb utcát Nagybányán

Fotó: Facebook/Municipiul Baia Mare

Magyar személyiségekről neveznek el utcákat Nagybányán, a magyar közösség szempontjából jelentős helyszíneken – ismertette az MTI-vel hétfőn az önkormányzati testület döntését Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnöke.

Krónika

2024. október 14., 16:282024. október 14., 16:28

Máramaros megye székhelyének önkormányzati képviselői legutóbbi, október 8-i ülésükön – amely egyben mandátumuk utolsó ülése is volt – fogadták el az RMDSZ által kezdeményezett határozattervezetet.

Jóváhagyták, hogy az alig több mint tíz százalékos magyarságával magyar szórványtelepülésnek számító városban Jókai Mór íróról és Lendvay Márton színművészről nevezzenek el két kisebb utcát a magyar közösség számára jelentős helyszíneken

Hirdetés

– ismertette a döntést a nagybányai tanács tagjaként Pintér Zsolt.

Kifejtette: Jókai Mór nevét a városliget feletti Jókai-domb alatt lévő utcácska veszi fel, miután a magaslatot az író 1876-ban tett nagybányai látogatása óta csak Jókai-dombként emlegeti a város magyarsága. Lendvay Márton színművészről, énekesről, rendezőről egy kis utcát keresztelnek el szülővárosában, a színház mellett.

korábban írtuk

Hiánypótlónak számít a Nagybányán felavatott magyar bölcsőde
Hiánypótlónak számít a Nagybányán felavatott magyar bölcsőde

Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.

A két jeles magyar személyiség mellett a román származású Pokol Elek (Alexiu Pokol) bányatulajdonosról, politikusról és a német nemzetiségű Walter Friedrich expresszionista festőről is elneveznek egy-egy utcát az aranybányászatáról és művésztelepéről híres városban.

E mellett egy újabb utca Alexandru Rusu mártír görögkatolikus püspök, egy tér pedig Justinian egykori szatmári és máramarosi ortodox érsek nevét viseli majd.

Az önkormányzati testület ugyanazon ülésén az RMDSZ javaslatára arról is határozott, hogy díszpolgári címet adományoz Balogh Béla nagybányai helytörténésznek, nyugalmazott levéltárosnak.

Pintér Zsolt az MTI-nek elmondta: a nagybányai magyar közösségnek régi vágya, hogy magyar személyiségekről nevezzenek el utcákat a városban. Az RMDSZ-frakció az októberben záruló önkormányzati ciklusban legalább két magyar utcanév elfogadtatását tűzte ki célul, amit hosszas politikai egyeztetések árán végül sikerült elérni.

Rámutatott: Nagybányán a rendszerváltás után kevés magyar utcanevet fogadtak el, a nagybányai művésztelep alapítói közül például csak Ferenczy Károly és Hollósy Simon nevét viseli utca.

Az RMDSZ további tervei között szerepel, hogy a többi alapítóról, Iványi Grünwald Béláról, Réti Istvánról és Thorma Jánosról is utcát nevezzenek el. Hasonló módon tisztelegnének a város szülöttje, Németh László író munkássága előtt is.

korábban írtuk

„Megoldás egy nem létező problémára” – Nagybánya magyar alpolgármestere falbontásról, Cherecheș örökségéről
„Megoldás egy nem létező problémára” – Nagybánya magyar alpolgármestere falbontásról, Cherecheș örökségéről

Annak a falnak megvolt az oka, hogy ott legyen, és továbbra is meglenne az oka, hogy ott legyen, nem is fal, hanem kerítés – szögezte le a Krónikának Pap Zsolt István, Nagybánya alpolgármestere.

Pintér Zsolt a novemberben kezdődő új önkormányzati ciklus kapcsán nagy eredménynek nevezte, hogy az RMDSZ-nek 16 év után – a jelenlegi kettő helyett – ismét három önkormányzati képviselője lesz a nagybányai önkormányzatban, és minden valószínűség szerint Pap Zsolt István továbbra is alpolgármesterként tevékenykedhet.

Az RMDSZ Máramarosszigeten is alpolgármesteri széket remél, ahol egyről kettőre nő az önkormányzati képviselőik száma. A szövetségnek a Máramaros megyei önkormányzatba is sikerült bejuttatnia két képviselőt.

A legutóbbi romániai népszámláláson a 108 ezer lakosú Nagybányán 8713-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek. A város bejáratainál 2016-ban háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtáblákat is kihelyeztek, noha a magyar közösség aránya akkor sem érte el a húsz százalékot, a román közigazgatási törvény által megszabott küszöböt.

korábban írtuk

Szinte nulláról kell felfejleszteni az idegenforgalmat az országos jelentőségű turisztikai övezetté nyilvánított Nagybányán
Szinte nulláról kell felfejleszteni az idegenforgalmat az országos jelentőségű turisztikai övezetté nyilvánított Nagybányán

A turizmus fellendülését, a turisztikai szolgáltatások fejlődését remélik az országos jelentőségű turisztikai övezet minősítéstől Nagybányán – nyilatkozta Pintér Zsolt önkormányzati képviselő hétfőn az MTI-nek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében

Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 06., szombat

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést
2025. december 05., péntek

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform

Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform
2025. december 05., péntek

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély

A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében
2025. december 05., péntek

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják

Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják
2025. december 05., péntek

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság

Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság
Hirdetés
2025. december 05., péntek

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon
2025. december 05., péntek

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
2025. december 05., péntek

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola

Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola
Hirdetés
Hirdetés