
Fotó: bihorstiri.ro
Lincshangulatban zárult Nagyváradon a kerékpárosok kedd esti Critical Mass felvonulása, miután a Szent László tér járólapjain dolgozó munkások olasz főnöke autójával behajtott a városháza előtti területen összegyűlt mintegy kétezer fős tömeg közé.
2015. szeptember 23., 19:232015. szeptember 23., 19:23
A felvételeken jól látszik, amint a férfi az autós forgalom elől lezárt területen próbál türelmetlenül áthajtani az útjából elhúzódó biciklisek között. Helyszíni beszámolók szerint előbb dudálás közepette araszolt, majd kiszállt a kiabáló emberek közé, és félrelökött pár kerékpárost. Ezt követően ismét visszaszállt a Dacia Logan MCV-be, és folytatni próbálta útját, nem törődve azzal sem, hogy embereket súrol a kocsival.
A hírek szerint még egy tízéves kisfiút is fellökött, aki bár szerencsére nem sérült meg, de a feldühödött tömegből páran betörték az autó hátsó szélvédőjét, majd pedig a füttyszó közepette kocsijából ismét kiszálló ingerült sofőrre támadtak. Az események elfajulását csak a rendőrök, illetve a csendőrök beavatkozása akadályozta meg, akik elrángatták a helyszínről az ugyancsak támadószellemben fellépő olaszt.
Meg nem erősített hírek szerint azt nehezményezte, hogy a kerékpárosok a munkatelepen tartózkodtak, holott azok a már lekövezett területet elkerülték, és engedélyük is volt a helyszínre bekerekezni. Bevallása szerint nem tudott az esemény szabályosságáról, csupán el akart onnan menni, és amikor a tömegben volt, véletlenül lépett rá a gázra, nem állt szándékában bárkit is megsebesíteni. Mint kiderült, feljelentést senki sem tett a váradi rendőrségen, a hatóságok hivatalból indítottak eljárást a betört szélvédő miatt.
A Mobilitás Hete alkalmával a helyi önkormányzattal partnerségben szervezett Critical Mass közösségi oldalán megjelent rövid közlemény kölcsönös tiszteletre szólít, rámutat, hogy ennek a „szerencsétlen esetnek nem szabad beárnyékolnia az eseményt, hanem okulni kell a történtekből”. A szervezők beszámolója szerint ezen a békés felvonuláson évről évre többen vesznek részt, és lassacskán sikerül tudatosítaniuk a lakosság körében, hogy a kerékpárok is a közlekedés részei.
Ehhez az infrastruktúra is próbál alkalmazkodni, hiszen – mint ismeretes – a határon átívelő 2007–2013-as Magyarország–Románia együttműködési program által finanszírozott 6 milliós beruházás részeként összekötötték Nagyváradot Berettyóújfaluval úgy, hogy a Bihar megye területén lévő 20 kilométernyi kerékpársáv 14 kilométere a megyeszékhely területén található.
Huszár István váradi alpolgármester szerdai, kétkeréken megtartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy az első két szakaszt már teljesen lezárták, a megtakarításokból nyert összegből később elkezdett harmadik szakasz felén pedig ugyancsak befejeződtek a munkálatok. A még kivitelezés alatt álló, többnyire összekötő sávokkal a munkavállalónak október 31-éig kell végeznie, de az önkormányzat reményei szerint már október 15-éig átadhatják Nagyvárad kerékpárhálózatának újabb darabkáját.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!