
Fotó: Barabás Ákos
Az egészségügyben dolgozók időben meg fogják kapni decemberi fizetésüket – ígérte határozottan kedden kibocsátott közleményében Victor Costache egészségügyi miniszter.
2019. november 12., 19:402019. november 12., 19:40
2019. november 12., 20:252019. november 12., 20:25
Mint a tárcavezető részletezte, Ludovic Orban kormányfő és Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes jelenlétében egyeztetett Florin Cîţu pénzügyminiszterrel, a megbeszélés során pedig szó volt arról is, hogy pozitív költségvetés-kiigazításra van szükség a közszféra béreinek kifizetésére. Ugyanakkor ki kell egészíteni az egészségügyi rendszerre előirányzott összegeket, hogy ne legyenek fennakadások a futó programok és beruházások, illetve a bérek kifizetése terén.
A miniszteri nyugtatgatás azzal áll összefüggésben, hogy Ludovic Orban kormányfő pénteken bejelentette: nincs elég pénz az idei év végéig sem a fizetésekre, sem az egészségügyi programokra.
Ludovic Orban bejelentése szerint amúgy a költségvetés-kiigazítás tervezetének november 15-éig, tehát péntekig el kell készülnie, hogy a vonatkozó jogszabályt a kormány még a hónap végéig elfogadhassa. A miniszterelnök ugyanakkor arról is beszélt, hogy a költségvetés-kiigazításhoz felmérik a szükségleteket.
Amint arról korábban beszámoltunk, a páciensek és az egészségügyi szakszervezet körében nem is keltett pánikot a tény, hogy nem áll elengedő pénz rendelkezésre az egészségügyi programok folytatására és a fizetések biztosítására, mint mondták, „minden évben ez a forgatókönyv”. Az érintettek egyaránt bizakodóan nyilatkoztak, mondván, hisznek abban, hogy az egészségügyi minisztérium büdzséjét kiegészítik.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!