Kiútkeresés. A romák fokozottabban ki vannak téve a kirekesztés veszélyének
Fotó: Veres Nándor
A parlament által nemrég elfogadott, a cigányellenességet visszaszorítani hivatott jogszabály helyett célravezetőbb lett volna egy általános gyűlöletbeszéd elleni törvény, bár előbbinek is megvan a létjogosultsága – jelentette ki a Krónikának Fosztó László, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
2020. december 26., 16:052020. december 26., 16:05
2020. december 26., 16:092020. december 26., 16:09
Erősebb hatású lett volna egy általános, gyűlöletbűntény elleni törvény, mint a cigányellenességet visszaszorító jogszabály, hiszen a politikai diskurzusban is előtérbe került a gyűlöletszítás – szögezte le lapunknak Fosztó László antropológus. A kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársát annak kapcsán kérdeztük, hogy a képviselőház nemrég döntéshozó kamaraként elfogadta a cigányellenesség bármely megnyilvánulását megelőző, illetve büntető törvényt.
Ha a jogszabály érvénybe lép az államfői kihirdetés után, a cigányellenes tartalmakat terjesztőket egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel, a cigányellenes szervezetek létrehozóit, tagjait vagy támogatóit háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.
Cigányellenes szervezetnek minősül minden három vagy ennél több személyből álló csoportosulás, amely cigányellenes nézeteket, doktrínákat terjeszt. A törvény tiltja a cigányellenes szimbólumokat és tartalmakat, ezek népszerűsítéséért, terjesztéséért szintén szabadságvesztés jár.
Fosztó László a Krónika megkeresésére emlékeztetett, Romániában bejutott a parlamentbe a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), de tőlünk nyugatabbra szinte minden országban van olyan politikai alakulat, amely a fajgyűlöletet, a rasszizmust mozgósító erőként ellenségkép-alkotásra használja, ezért hasznos, ha vannak eszközök ennek visszaszorítására. „Jobb lett volna egy általános gyűlöletbeszéd elleni törvény, de az sem elhibázott, hogy van egy külön jogszabály, amely megakadályozza, illetve bünteti a cigányellenes megnyilvánulásokat” – mondta Fosztó László.
Fotó: Haáz Vince
Az antropológus rámutatott,
A mérésekben többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy a megkérdezett beengedne-e a városába, az utcájába, a házába, illetve befogadna-e családjába egy bizonyos csoport tagját. Az eredményekből kiderül, hogy a romák fokozottabban ki vannak téve a kirekesztésnek, inkább lehetnek gyűlöletbűntények áldozatai.
A kutató úgy véli, a cigányellenességet visszaszorító törvény elfogadása a Pro Európa Roma Párt egyfajta győzelmi üzenete, összhangban van az európai cigányellenességet visszaszorító tízéves keretstratégiával, ám
Fosztó László felidézte, Romániában két intézmény – az Országos Diszkriminációellenes Tanács és az Országos Audiovizuális Tanács – rendelkezik eszközökkel, róhat ki pénzbüntetést a gyűlöletbeszédért, ám több olyan jelenséggel találkozunk, ami kívül esik hatáskörükön: például a közösségi médiában sincs ellenőrzés.
Fosztó László ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az új törvény sem jelent gondolatrendőrséget, nem korlátozza a szólásszabadságot.
A gyűlöletbűntény egyik ismérve, hogy veszélyt jelent a közösségre vagy a közösség egyik tagjára. Nem mindegy, hogy ketten osztanak meg cigányellenes tartalmakat, vagy egy összegyűlt tömeg előtt, azonnali veszélybe sodorva a közösséget.
A kutató felidézte, hogy a jogszabály elfogadása azért is kerülhetett előtérbe, mert a közelmúltban történtek cigányellenes atrocitások. Például még a járvány kitörése előtt rendőrök tepertek földre, bilincseltek meg és ütlegeltek roma férfiakat, ezt pedig le is filmezték, és feltöltötték a közösségi oldalra; vagy Zilahon az autóbusz-vezető bántalmazott egy roma nőt.
Fotó: Barabás Ákos
A kutató ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a bűntény mindig egyedi eljárást von maga után, az alkalmazási procedúra bekerül a büntetőjogi eljárásba, az ügyész megfogalmazza a vádakat, az ügyvéd érvel ezek ellen;
„A törvény első tesztje az lesz, amikor egy ilyen ügy kerül a bíróság elé. A közeljövőben nem lesz közvetlen hatással arra, hogy az emberek miként viselkednek egymással, csak egy pluszeszköz az igazságszolgáltatás kezében” – szögezte le Fosztó László.
Pénteken aláírták a török-román konzorciummal a szerződést az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszának megépítésére – jelentette be Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatója.
Az ArcelorMittal acélipari vállalat „véglegesen” bezárja az energia- és építőipari piac számára profilokat és szögvasakat gyártó vajdahunyadi üzemét – jelentette be pénteken a vállalat vezetősége.
Az épület omlásveszélye miatt két hétig online formában zajlik az oktatás a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek pénteken Szakács-Paál István polgármester.
Megtaláltak a hegyimentők két ukrán fiatalt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át a határon, és segítséget kértek a romániai hatóságoktól.
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Hargita megyei közgyűlés alelnöke, Barti Tihamér ellen – ezt a DNA közölte pénteken.
Tizenötödik jubileumi kiadásához érkezett a barcasági magyarok legnagyobb magyar ünnepe. A Brassói Magyar Napok (BMN) idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
Vásárhelyi Antal képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda délután a Megyei Művészeti Múzeum – Nagybányai Művészeit Központ szervezésében a máramarosi megyeszékhelyen. Felsőbányán felújítják a Nagyboldogasszony-plébániatemplomot.
A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy bezárja bécsi bázisát, és jövő évtől felfüggeszti valamennyi járatát, beleértve a Romániába közlekedőket is.
Tanárok, diákok és szülők tiltakoztak csütörtökön Kolozsváron a Bolojan-kormány oktatási megszorításai ellen. A Krónikának megszólaló résztvevők szerint az átszervezések „feje tetejére állították” az egész oktatást.
Régi kereszteket újítanak fel a Csángóföldön, a Bákó megyei Külsőrekecsinben.
3 hozzászólás