
Elküldte az oktatási minisztérium a Hargita megyei tanfelügyelőségnek a hivatalos szabályzatot arra vonatkozóan, hogy iskolakezdésig hány állást kell megszüntetni a megye tanintézeteiben.
2015. szeptember 03., 20:532015. szeptember 03., 20:53
Görbe Péter főtanfelügyelő (képünkön) rámutatott: sajnos a helyzet rosszabb, mint amire eddig készültek, a szaktárca ugyanis szigorúbb sarokszámokat írt elő, mint amiről eddig szó volt. Szerinte ugyanakkor a hivatalos szabályozás annyiban hasznos, hogy mostmár sem ő, sem a tanfelügyelőség nem okolható a leépítés mértékének meghatározásával, hiszen a minisztérium konkrét számadatokat határozott meg. A szabályzat előírja, hogy a diáklétszám függvényében hány didaktikai kisegítő-személyzeti állást lehet fenntartani, illetve milyen sarokszámok alapján kell kiszámítani a munkahelyek számát.
Görbe Péter rámutatott: abban az iskolában például, ahol 499 vagy ennél kevesebb diák tanul, egy fél könyvelői állás engedélyezett, ötszáz tanuló fölött pedig egy teljes munkahely. A 399 vagy kevesebb diákot oktató tanintézetekben egy fél titkári állást engedélyeznek, 799-ig terjedő létszám esetén pedig egy teljes posztot. A didaktikai – könyvelők, könyvtárosok, titkárnők – és a nem didaktikai kisegítő személyzet – takarítók, kapusok – esetében 65 gyermek után lehet egy fél munkahelyet létrehozni, 163 tanulónál pedig már egy teljes állás engedélyezett.
A főtanfelügyelő úgy fogalmazott: az a kérése a tanintézet-vezetőkhöz, hogy „ésszerűen állítsák össze” a megmaradó állások listáját. Görbe Péter egyébként szerdán húsz igazgatóval, illetve aligazgatóval tartott megbeszélést a leépítésről, a hivatalos szabályzatot pedig aznap este küldte el a minisztérium.
A főtanfelügyelő rámutatott: sajnos az előírások továbbra sem tesznek különbséget a tanintézetek között annak alapján, hogy rendelkeznek-e például bentlakással, étkezdével vagy műhelylyel. Korábban főként emiatt panaszkodtak az iskolaigazgatók, elmondásuk szerint ugyanis a több épülettel rendelkező tanintézeteknek nagyobb személyzetre van szükségük, így nem szabadna csupán diáklétszám alapján meghatározni a sarokszámokat. A meghatározott számoknak megfelelően legalább 160 állást kell megszüntetni a megyében. A 125 oktatási egység közül 89-et érint valamilyen mértékben a megszorító intézkedés.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!