Hirdetés

Lebukott magyar fosztogatók

Marosvásárhely: Hosszas megfigyelés után a rendőrségnek sikerült lebuktatnia azt a négyfős, magyar állampolgárok alkotta bankautomata-fosztogató bandát, amely az évek során számos hazai, magyarországi és nyugat-európai pénzintézetet rabolt ki.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2008. május 20., 00:002008. május 20., 00:00

Az automaták feltörésére és kifosztására szakosodott tolvajokat vasárnap reggel fél hatkor a marosvásárhelyi rendőrök érték tetten, amint az egyik Dózsa György utcai gépet próbálták felfeszíteni. A hetvenfős kommandós csapat rajtaütésszerűen csapott le a négy magyar állampolgárra, akik éppen a Román Kereskedelmi Banknak (BCR) a Mobexpert bútorüzlet bejáratánál elhelyezett automatáját próbálták kifosztani. A veresegyházi 54 éves K. Lajos és a 27 esztendős S. Attila, illetve az erdőkertesi 26 esztendős S. Mária és a 34 éves B. Endre nevére 29 napos letartóztatási parancsot adtak ki.

Ioan Nicolae Căbulea, a Maros megyei rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, hogy a négyfős bűnbandát magyar kollégáikkal közösen már hónapok óta figyelik. Az utóbbi hetekben K. Lajos és társai Nagyváradon, Kolozsváron, Tordán, Marosludason, Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Szovátán és Csíkszeredában „térképezték fel a terepet”. „Az általuk használt szerszámokból és a stílusból ítélve jól képzett, profi tolvajok” – vélekedett a hajnali rajtaütést irányító parancsnok. Bár egyikük sem vállalta magára, Căbulea szerint a négytagú banda állhat a tavaszi marosludasi bankautomata kirablása mögött is, amikor több mint kétszázezer lejt loptak ki a gépezetből. Ha az adóvevő készülékekkel és professzionális törő- és vágószerekkel felszerelt bűnözőknek ezúttal is sikerült volna a kasszafúrás, 250 ezer lejes kárt okoztak volna a BCR-nek. Munkájukat könnyítette, hogy a közelben nem tartózkodott őr, és megfigyelő kamera sem volt felszerelve. „Magyarországi kollégáinktól eddig annyit tudunk, hogy évek óta fosztogatják a bankautomatákat. Régóta a nyomukban vagyunk, ami meg is lepte őket, hisz, mint mondták, nem számítottak arra, hogy épp Marosvásárhelyen buknak le” – tette hozzá a rendőrparancsnok.

A négy tetten ért gyanúsítottat a román törvények szerint ítélik majd el. A rendőrök által rejtett kamerával filmezett rablási kísérlet miatt legtöbb hétéves szabadságvesztést róhatnak ki rájuk. Ha bebizonyosodik, hogy egyéb bűncselekményeket is elkövettek, a büntetés növekszik. A bandavezér, K. Lajos „pályafutása” alatt mintegy 30 év börtönbüntetésre szóló ítéletet gyűjtött össze, kérésére áthelyezhetik Magyarországra.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
Hirdetés