
Elkezdődtek Sepsiszentgyörgyön a többségében romák lakta Őrkő negyed fele vezető utcában a felújítást megelőző munkálatok, az ígéreteknek megfelelően pedig a korszerűsítés során a – sokat vitatott, diszkriminatívnak tartott – betonfalat is lebontják.
2016. december 21., 16:172016. december 21., 16:17
Tóth Birtan Csaba alpolgármester a Krónikának elmondta: jelenleg a Közművek Rt. szolgáltató dolgozik a Váradi József utcában, ahol első körben kicserélik a vízvezetékeket. Hozzátette: a forgalmat már elterelték. A korszerűsítési tervek már elkészültek, az önkormányzat viszont néhány módosítást kért, így a projekt véglegesítése után hirdetik meg a versenytárgyalást. Tóth Birtan Csaba leszögezte: az út aszfaltozásával párhuzamosan fogják lebontani a falat.
A nyolcvanas években épült, mintegy 200 méter hosszú betonfal hosszában választja ketté a Váradi József utca felső szakaszát – a roma családok otthonát és a tömbházakat. A fal felső felének egy részét egyébként már apránként elbontották a cigányok. A két méter magas fal helyére egyméteres élő sövényt ültetnek, amellyel elválasztják a gyalogos- és az autós forgalmat.
Az Őrkő negyedben élő romák évek óta kérik a fal lebontását, amely meglátásuk szerint a diszkrimináció jelképe. Tavaly az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt kapcsán az Active Watch civil szervezet kifogásolta a sepsiszentgyörgyi választófal meglétét. Az önkormányzat ugyanakkor a hátrányos helyzetben lévő közösség felzárkóztatását célzó több projektet is indított, év elején például civil összefogással nyitották meg a Ringató – Biztos kezdet gyerekházat, ahol a három év alatti gyerekek és édesanyjuk számára szerveznek foglalkozásokat, abban bízva, hogy ezzel is csökkenteni tudják később az iskolaelhagyást.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
szóljon hozzá!