
Fotó: Máthé Éva
2008. december 17., 09:192008. december 17., 09:19
Míg a marosvásárhelyi önkormányzatot amiatt bírálják a civil szervezetek, valamint a környezetvédők, hogy a megyeszékhelyen fejetlenül csonkítják az út menti fákat, a zöldövezeteket parkolókká alakítják, és késik a beígért kerékpárút elkészítése, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen a hulladéktárolás okoz fejtörést. „Hol vannak azok az európai uniós pályázatok? Mutasson valaki, bár egyet” – mondta Antal Attila csíkszeredai alpolgármester. „Csíkszereda megnyert két pályázatot, de azokat a környezetvédelmi minisztérium írta ki. Uniós pénzekről, pályázatokról egyelőre nincs tudomásunk” – tette hozzá.
A város a pályázati pénzből a Mikó-vár előtti zöldövezetet rendezi újra, ez 80 százalékban már el is készült. Ennek a programnak további része a Mikó-vár teljes környékének, több hektár területnek a rendbetétele, parkosítása is, amelybe a Falumúzeum és a hősök temetője is beletartozik, összefüggő, a város életébe zöldövezetként visszacsatolt területként. A felújítási munkákra most kötik a szerződéseket. A városi, ezen belül kiemelt helyen a központi park rendbetételére az integrált városfejlesztési stratégia egyik projektjeként írtak ki pályázatot. „Reméljük, olyan pályázók lesznek, akik nem csak a fejlesztési stratégia egyik kötelezően abszolválandó feladatának tekintik a parkok felújítását. Mi kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a zöldövezetek szerves részei legyenek a városnak” – mondta Antal Attila.
Szerinte Csíkszereda követendő példa azért is, mert a lakossági elégedetlenkedés ellenére is fenntartja a városi távfűtési rendszert. „Sokan morgolódnak, de nem fogadtuk el, hogy ahány lakás, annyi kémény legyen Csíkszeredában, ezért nem támogattuk a leválásokat. Jelenleg tizenötezer lakást szolgál ki a rendszer, és túl fogja élni ezt a „mindenki le akar válni” időszakot.” A város a préselt fahulladék, úgynevezett pelletfűtésű kazánokban látja a jövőt, mert környezetbarát, olcsóbb mint a gáz, és a rendszer automatizálható. Az sem elhanyagolható szempont, hogy helyi feldolgozóktól származhat a város fűtését biztosító nyersanyag, Csíkszereda környékén ugyanis már több tíz hektáros energiafűz ültetvények vannak, az eladhatatlan burgonya helyett tehát megtermelik a téli tüzelő, a pellet alapanyagát.
„A gondok másik forrása a hulladéktárolás, amit regionálisan kell megoldani, de egyelőre Udvarhely akadékoskodása miatt holtvágányon van, de remélem, megtaláljuk a közös megoldást” – mondta Antal Attila. Mint ismeretes, a Cekend-tetőn, magánberuházásból, székelyudvarhelyi területen felépített modern hulladéktároló regionális használatáról a megyei tanács igyekszik egyeztetni a felekkel. „Mi a magunk részéről igyekszünk a szelektív hulladékgyűjtés, szétválogatás, csomagolás révén előkészülni arra, hogy csak azt küldjük oda, amit valóban nem lehet újrahasznosítani.” Csíkszeredát és az alcsíki régiót a Csíkszentsimonban felépülő hulladékválogató fogja kiszolgálni, erre már megkötötték a kisrégiós együttműködési megállapodást.
Sepsiszentgyörgy városa a központi Erzsébet park korszerűsítésére és a Mihai Viteazul tér átalakítására, zöldövezetesítésére nyert pályázatot a környezetvédelmi minisztériumnál. Sztakics Éva alpolgármester megkeresésünkre elmondta: elsősorban városfejlesztésre, az infrastruktúra korszerűsítésére, szociális és turisztikai programokra pályáztak. A Mihai Viteazul tér zöldövezetesítésére a lehívható legnagyobb összeget, 1,5 millió lejt kaptak a környezetvédelmi minisztériumtól. Az eddig nagy felületen márvánnyal borított téren sok zöldövezet lesz, padokkal, szökőkúttal és lámpákkal. A terv kivitelezése összesen 5,6 millió lejbe kerül. A téren tavaly kezdték el a munkálatokat, a víz és a csatornázási rendszer elkészült, lefektették a villamos vezetékeket. A tér alatt összegyűlt hatalmas mennyiségű talajvizet átpumpálják a város esővíz-csatorna rendszerébe.
A pumpát az öntözőkocsiba is be lehet kötni, így szükség esetén a vizet az utak és a zöldövezet öntözésére tudják hasznosítani. A központi Erzsébet park korszerűsítésére 500 ezer lejt kapott a város a környezetvédelmi minisztériumtól, és 700 ezer lejt különítettek el a helyi költségvetésből. A munkálatokat két hónapos késéssel az év végéig fejezik be. A parkban is felújították a vezetékeket, elrejtették a kábeleket, kővel burkolták a sétányokat, új bútorzatot, lámpákat és padokat vásároltak, mesterséges tavat alakítottak ki, és rengeteg új növényt ültettek. Antal Árpád polgármester korábban elmondta, elégedetlen a munkálatok ütemével, a szerződésben vállalt határidőt nem tartották be, ezért a kivitelező cégnek nem fizetik vissza a letétbe helyezett garanciapénzt.
Marosvásárhely „zöldesítése” még gyermekcipőben jár, a környezetvédő szervezet képviselői szerint még csak nem is jó irányban. A fák tavaszi megcsonkítása, illetve kivágása, a zöldövezetek parkolókká alakítása, a kerékpársávok hiánya miatt állandó vita folyik a környezetvédők és a polgármesteri hivatal között. A zöld ügyekkel foglalkozó Bálint István tanácsos sok mindenben igazat ad a jogosan háborgó civileknek. Amint a Krónikának részletezte, önkormányzati képviselőként ő maga sem értett egyet azzal a módszerrel, ahogy a Vársétányon meg a Bradului utcában elkezdték a fákat nyirbálni. Nem szabadna durván beavatkozni a történelmi városrészek arculatába. Út- és járdajavítások esetében óvni kellene a fák gyökereit, törzseit. Oda kellene figyelni, hogy a kivágott fák helyébe mit ültetünk. Minden esetben konzultálnunk kellene a környezetvédőkkel és főleg a lakossággal” – vázolta a legfontosabb teendőket a városi tanácsos. Bálint szerint ugyanakkor nem a fák koronáját kellene a villanyhuzalokhoz igazítani, hanem a kábeleket kellene a föld alá helyezni. A városatya reméli, hogy a tavasz folyamán Marosvásárhely legalább egyik lakónegyedében sikerül tájépítészeti terv alapján kialakítani egy parkot.
A zöldstratégia része az alternatív fűtéstechnológia bevezetése. Dorin Florea polgármester lapunknak elmondta, hogy egyre komolyabban foglalkoztatja az energianövény-termesztés és -felhasználás. A város hőszolgáltatója, az Energomur a nyáron a biomassza hasznosításáról érdeklődött Németországban. Kézzelfogható eredményt leghamarabb a szeméttelepről kitermelt biogáz hozhat. A tervek szerint az Energomur jövő évtől ebből pótolná a földgázt a kövesdombi kazánházakban. Bota Edit, a vállalat sajtószóvivője elmondta, hogy a napenergia hasznosításának lehetőségét is tanulmányozzák.
A nagyváradi önkormányzat több zöldprojekttel is foglalkozik jelenleg – tudtuk meg Delorean Gyula RMDSZ-es városi tanácsostól. Az egyik nagyszabású terv a várkert teljes parkosításáról szól. A dendrológiai park kialakítását már elkezdték a környezetvédelmi alap anyagi támogatásával, és benyújtották a pályázatot a második lépcsőfokra, a teljes vársánc parkosítására. A pályázat értéke 1,7 millió euró, az önkormányzat ennek elbírálására vár. A másik nagyszabású terv a Chimprod volt hulladéklerakójának a felszámolása. A 90 hektáros területről elszállítanák a vegyi hulladékot, és a területet ipari célokra használnák fel, mondta Delorean. A 6,5 millió euró értékű pályázatot hamarosan benyújtják, a strukturális alapokból szeretnék fedezni a finanszírozást. Szintén a strukturális alapból pályáznak márciusban a régi hulladéktároló környezetbaráttá tételére, ehhez 1,5 millió euróra lenne szükség. Az újrahasznosítható hulladékok válogatására és raktározására, valamint egy gázkinyerő építésére az Eco Bihor Kft. nyert támogatást. A teljes projekt értéke 7,6 millió euró, ezt a környezetvédelmi minisztérium és a magáncég fele-fele arányban fedezni. A helyi büdzséből finanszírozzák majd Nagyvárad zöldövezeti, illetve faleltárának elkészítését – ezek hosszabb lefutású tervek, tájékoztatott a tanácsos.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.