2011. augusztus 22., 05:312011. augusztus 22., 05:31
A Szatmárhegyen, a Kápolna-dombon idén tizedik alkalommal megtartott tűzgyújtáson körülbelül százan vettek részt, a többség gyalog tette meg a körülbelül félórás utat. A hatalmas máglya összedőléséig Kósa Katalin szatmárnémeti orvos-természetgyógyász dobolt, majd a szervezők részéről Juhász Károly, illetve Veres-Kupán Enikő mondott rövid beszédet.
Utóbbi kifejtette, a magyarság a szeretet, az igazság és a fény népe, ezekből kell példát mutatnunk másoknak. Ezután Szűcs Szabolcs alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, Kupán Erzsébet szavalata és Balázs Gergő gitárjátéka után a résztvevők még hosszú ideig beszélgettek a parázs mellett. Juhász Károly főszervező a Krónikának elmondta: szerette volna, ha a községben is meghonosodik valami szép ünnepség az államalapítás kapcsán. A tűz segítségével Szent István korabeli szokásokat kívánnak megidézni, és utalni a magyarság ősi hitvilágára. Politikai helyett igyekezett szakrális szertartás jelleget adni a rendezvénynek.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.