
Ennél a bankfióknál robbantotta fel az automatát a három férfi
Fotó: Arad megyei rendőr-főkapitányság
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
2024. július 13., 13:252024. július 13., 13:25
2024. július 13., 13:362024. július 13., 13:36
A rendőrség szombati tájékoztatása szerint a három férfi 37 és 42 év közötti, kettőt közülük őrizetbe vettek, és kérni fogják előzetes letartóztatásba való helyezésüket az aradi törvényszéken. Cristian Gheorghe, a Román Rendőrség nyomozóosztályának vezető-helyettese sajtótájékoztatón elmondta, hogy a három személy készült elhagyni pénteken az országot, amikor lecsaptak rájuk és bekísérték őket a rendőrségre.
Gheorghe szerint a három gyanúsított egyike egy albán állampolgárságú férfi, aki Máramaros megyében él. Román felesége van és törvényesen tartózkodik az ország területén, és korábban már elkövetett hasonló bűncselekményeket Románia területén. A másik két gyanúsított Arad megyében élő román állampolgár.
A nyomozó szerint két gyanúsított nagy múlttal rendelkezik a bankautomaták felrobbantása nyomán véghez vitt rablások terén, Romániában és más uniós országokban is követtek már el ilyen bűncselekményt. Romániában le is tartóztatták őket.
A főrendőr szerint ezek a bűnözők olyan bankautomatákat keresnek, amelyekhez felrobbantásuk után könnyen hozzáférhetnek hátulról, hogy a pénzt kivegyék. A világosi esetnél az elkövetők tömlőkön keresztül a bankautomata (ATM) belsejébe, az aljára vezették a gázt néhány oxacetilén palackból, majd egy elektromos vezeték segítségével szikrát gyújtottak. A szikra robbanást okozott az ATM belsejében, és ez a robbanás gyakorlatilag eltávolította a bankautomata hátsó ajtaját, tulajdonképpen a széf ajtaját – magyarázta Cristian Gheorghe, aki szerint az elkövetők igazi profik ezen a téren.
A nyomozó kérdésre válaszolva leszögezte azonban, hogy Romániában a bankautomata-robbantás nem nevezhető jelenségnek, a legutóbbi ilyen eset körülbelül egy éve volt Konstancán, egy másik hasonló eset pedig két ével ezelőtt történt Galac környékén.
A Román Rendőrség közleménye szerint a három elkövető július 5-én hajnalban felrobbantott egy bankautomatát az Arad megyei Világos településen, és meglépett több mint 200 000 lejjel.

Tűz ütött ki egy bankautomatánál az Arad megyei Világos településen péntek reggel – közölte az Arad megyei rendőrség. A G4Media információi szerint az ATM-et felrobbantották, és eltűnt 200 000 lej.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
szóljon hozzá!