
Fotó: MTI
2010. december 20., 08:582010. december 20., 08:58
Úgy fogalmazott: a szobor jelképezi, hogy a „nagy háborúban” itt szenvedtek a haza keresztjén magyar katonáink, majd rövidesen Trianonban „keresztre feszítették” az egész nemzetet. „Ma már viszont nem a halál és az öldöklő gyűlölet, hanem a nemzetek közösségében való megbékülés szava a döntő” – tette hozzá.
Tőkés a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében egy 1660-ban nyomtatott Károli Gáspár-féle Váradi Bibliát is átadott a kápolnának. Beszédében hangsúlyozta: ami folklorizálódik, az biztos értékítéletet jelent a történelemben. Utalva a doberdói katonáról szóló népdalra hozzátette: Doberdó emléke is folklorizálódott.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke a zarándokút céljáról elmondta: Doberdó környékén több mint százezer magyar katona nyugszik jelöletlen sírokban, és a nemzeti önbecsülésünk miatt fontos, hogy megemlékezzünk róluk. Hozzátette, kérni fogják, hogy az UNESCO a szellemi világörökség részévé nyilvánítsa a doberdói hadszínteret.
Az Emberi Méltóság Tanácsa által kezdeményezett, az olaszországi Doberdónál elesett katonák emlékére szervezett zarándokút Budapestről péntek reggel indult és a csata emlékműveként állított Szent Benedek-kápolnában ért véget. Az építményt még a magyar katonák kezdték építeni, de már nem tudták befejezni. Szunai Miklós építész a saját költségén felújította a kápolnát.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.