
Fotó: A szerző felvétele
2011. augusztus 05., 07:152011. augusztus 05., 07:15
Lucreţia Simu, az egyesület elnöke kijelentette: a központ létrejötte azt jelenti, hogy győzött az élet, mivel a jövőben lehetőség lesz arra, hogy az állatok elaltatása helyett humánus módszereket alkalmazva szorítsák vissza az utcán élő állatok számát.
„Nincs két tábor, az állatvédők is ugyanazt akarják, mint azok, akik félnek a kutyáktól – fejtette ki Lucreţia Simu. – Mi is azért küzdünk, hogy ne legyenek a városban utcán tengődő állatok.” Hozzátette: az ivartalanítóközpontot szigorúan önkéntes munkából tartják majd fenn, közpénzt csakis olyasmire kérnek és fogadnak el, amit nem tudnak saját erőből megoldani, például rezsiköltségekre, illetve gyógyszerekre, különböző orvosi eszközökre igényelnek majd támogatást.
Az egyesületnél egyébként 16 állatorvos önkénteskedik, ők végzik a műtéteket, ezenkívül pedig további 20 személy segítségére számíthatnak. Ilyés Gyula polgármester elismerte az egyesület munkáját, mondván, a Free Life ahelyett, hogy támadta volna az önkormányzatot, kivitelezhető megoldási javaslatokkal jött. Az elöljáró egyetértett továbbá az elnökkel abban, hogy komoly hangsúlyt kell fektetni az emberek mentalitásának megváltoztatására, hisz végső soron a felelőtlenség az oka annak, hogy állatok kerülnek utcára.
Eltért viszont a véleményük a sintérszolgálattal kapcsolatosan. Ilyés Gyula úgy vélte, fenn kell ezt tartani, hisz lehetnek olyan esetek, amikor agreszszív állatot kell befogni, hozzátette: a sintérek összefogdoshatnák és a központhoz szállíthatnák a gazdátlan ebeket. A Krónika kérdésére Lucreţia Simu azonban határozottan kijelentette: semmi szín alatt nem hajlandóak együttműködni a Mixt Service nevű sintércéggel, amellyel az önkormányzat szerződni szokott, mivel tartózkodnak a „gyanús partnerektől”.
Hozzáfűzte: a kóbor kutyák épp attól lesznek harapósak, ha bántják, például ha hurokkal fogják meg őket, ezért más módszerekhez folyamodnak. Az egyesület egyébként korábban beperelte a céget, mivel azt feltételezik, hogy törvénytelen módon pusztítottak el az utóbbi másfél év során körülbelül 1500 kutyát.
Schnébli Erik, az egyesület ügyvédje szerint a sintérek azért folyamodtak ehhez a módszerhez, mivel így jóval több pénzt kérhettek állatonként, mint ha ivartalanították volna a kutyákat, és gazdát kerestek volna számukra. A cég az elmúlt másfél év során körülbelül 100 ezer eurót kapott a szatmárnémeti önkormányzattól, a kóbor kutyák száma azonban a közvélekedés szerint nem csökkent a városban.
Az állatvédők szerint bár a programjukban az szerepel, hogy befogják, megműtik, majd visszaeresztik az utcákra az ebeket, törekedni fognak arra, hogy az állatok gazdákhoz kerüljenek. A Free Life közel egyéves tevékenysége során körülbelül 300 kóbor kutyának talált gazdát, továbbá kedvezményes áron vagy ingyen közel száz ivartalanítási műtétet végeztetett. Lucreţia Simu szerint a csütörtökön felavatott központot 14 ezer euróból sikerült kialakítaniuk, és tudomása szerint Nagyvárad, Bukarest első kerülete, valamint Nagyszeben és Temesvár után ez az ötödik az országban.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!