Hirdetés

Közösségi összefogásra van szükség az erdővidéki Miklósvár tűz miatt megrongálódott katolikus templomának restaurálásához

Miklósvár

A katolikus szempontból szórványnak számító, protestáns többségű Erdővidéken áll a miklósvári templom, amelynek belseje nagyböjt második vasárnapján tűz miatt megrongálódott

Fotó: Miklósvárért Egyesület/Facebook

Tűz miatt jelentős kár keletkezett a székelyföldi Miklósvár római katolikus templomának épületén az elmúlt vasárnap, március 16-án. Az épületet sürgősen restaurálni szeretnék a helybeliek, így a szűkebb és tágabb közösség összefogását, támogatását kérik anyagiak és kétkezi munka tekintetében is. Lőrincz Barnabás, a közigazgatásilag Barót városhoz tartozó Miklósvár római katolikus papja nyilatkozott a Krónikának. Mint elmondta, vasárnap szerencsére idejében sikerült megfékezniük a helyieknek a tűz elharapózását, a kívül nemrég felújított épület belseje azonban sürgősen restaurálásra szorul, ezért szívesen fogadják minden jó szándékú adakozó segítségét.

Kiss Judit

2025. március 19., 19:182025. március 19., 19:18

Jelentős kár keletkezett a Kovászna megyei Miklósvár római katolikus templomának épületén, miután nagyböjt második vasárnapján, március 16-án kigyulladt a kémény.

A közigazgatásilag Barót városhoz tartozó erdővidéki falu lakói egy emberként fogtak össze, hogy a tűzoltók érkezéséig vödrökkel és tűzoltópalackokkal felszerelkezve megakadályozzák a lángok szétterjedését vasárnap.

Hirdetés
Miklósvár Galéria

A miklósvári templom plafonja jelentős mértékben megrongálódott

Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

Lőrincz Barnabás, a faluban szolgáló római katolikus pap a Krónika érdeklődésére elmondta, reméli, hogy közösségi összefogással, segítséggel sikerül rendbehozni a templom megrongálódott részét, és tervezik az épület belső felújítását is. A közösségi oldalon Szőcs Sándor miklósvári falugondnok és kántor tett közzé felhívást, amelyben összefogásra hívott minden miklósvári, vagy onnan elszármazott és/vagy máshol élő jóakaratú embert. A közösséghez intézett soraiban felidézte a 2022-es összefogást, amikor a temető kerítését javították ki, most pedig a templomban keletkezett kárt szeretnék húsvétig közös erővel helyreállítani.

Miklósvár Galéria

A miklósvári római katolikus templom, amely 1907-ben épült a régi templom helyén

Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

„A közös erő nem csupán szófordulat, szükség van minden ember anyagi és kétkezi segítségére is” – fogalmazott Szőcs Sándor. Később azt is közölte, hogy 24 óra alatt már összegyűjtöttek 3880 lej értékű összeget. „Habár még nem tudjuk pontosan a keletkezett kár értékét, látva a sok jóakaratú ember jelentkezését, hisszük azt, hogy sikerülni fog összegyűjteni a szükséges támogatást, illetve másfél hét múlva el tudjuk kezdeni a munkát!” – szerepel a felhívásban.

Miklósvár Galéria

Az erdővidéki Miklósvár római katolikus temploma belül megrongálódott a március 16-án kigyulladt kémény miatt

Fotó: Miklósvárért Egyesület/Facebook

Lőrincz Barnabás, aki negyedik éve szolgál a katolikus szempontból szórványvidéknek számító, túlnyomórészt protestáns többségű vidéken, a Krónikának elmondta, a templom külsejét tavalyelőtt sikerült restaurálni román állami támogatással, valamint vállalkozók, szponzorok segítségével.

Azt is kifejtette, a vasárnapi tűz nem érintette a tetőszerkezet, hanem csak a plafont. „Szerencsére idejében észrevettük, léptünk, ameddig kijöttek a tűzoltók. Jelenleg várjuk, hogy mérje fel a restaurálást végző vállalkozó, hogy pontosan mennyi pénzre volna szükség a megrongálódott plafonrész javításához, megközelítőleg 40-50 ezer lejre” – mondta el Lőrincz Barnabás. Hozzátette,

a támogatások függvényében szeretnének új fűtésrendszert a templomba, hiszen jelenleg csak egy dobkályhával lehet fűteni, ami nem biztonságos, és soron következne a templom teljes belső restaurálása is.

Miklósvár Galéria

Az erdővidéki faluban a helyiek azonnal összefogtak vasárnap, hogy megakadályozzák a tűz terjedését

Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy Miklósváron 280 római katolikus él, de ő több településen is szolgál: összesen 420 katolikus számára tart szentmiséket a környéken. Hozzá tartozik Nagyajta, Középajta, Szárazajta, Bölön, Ürmös, Apáca is.

Amint a Gyulafehérvári Főegyházmegye honlapján szerepel, a Szent Miklós Plébánia az V. Kovászna-brassói főesperesi kerülethez tartozik. Miklósvár Erdővidék 21 falva közül az egyetlen, amelyben a katolikusok többségben vannak. Miklósvár grófi székhely volt. A Kálnoky grófok kastéllyal, sok szántó- és erdőterülettel rendelkeztek. Jelenlétük nagyon meghatározta a falu életét és mentalitását. Ma is gyakran itt tartózkodik a Kálnoky család legfiatalabb grófja, Kálnoky Tibor.

Miklósvár Galéria

Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

A reformáció idején a falu református lett. 1717-ben gróf Kálnoky Ádám hatására a falu lakossága visszatért a katolikus hitre, ezért van az, hogy a protestáns környezetben unikum a miklósvári gyülekezet.

Az egyházközség leányegyházai, amelyekben a feltüntetett felekezetűek vannak többségben:

  • Apáca (evangélikus),
  • Bölön (unitárius),
  • Ürmös (unitárius),
  • Nagyajta (unitárius),
  • Középajta (református),
  • Szárazajta (református).

A hívek számának alakulását tekintve Miklósváron csökkenés tapasztalható. Míg a 20. század elején 25–30 keresztelő volt a máterben és a filiákban, addig 100 évvel később alig van 9–10. Ezt az eredményt az iparosodás szülte. Sokan városra költöztek, mivel ott volt munkalehetőség.

Miklósvár története

Vártemplomát 1211-ben említik, Szent Miklósnak szentelték és feltehetően a mai templommal egy magasságban emelkedő kis dombháton állt, ahonnan lőréses fal és sáncok maradványai kerültek elő. Ez volt az egykori Miklósvárszék központja.

Miklósvár Galéria

A miklósvári templomot 2023-ben restaurálták kívülről román állami támogatással

Fotó: Szőcs Sándor/Facebook

A falu a tatárjárás előtt nem a mai helyen, hanem feljebb, patakjának bal partján, a Székátalján feküdt. Régi temploma is a tatárjárás után épülhetett, amelyet a múlt század elején lebontottak, és 1907-ben építették a mai templomot. A domus historia a következőket írja: „Az a templom, amely ma áll, a régi helyén épült 1907-ben, Császár Károly plébános idejében, a vallásalapból nyert segéllyel s kis részben a hitközség hozzájárulásával.”

Amint Szőcs Sándor közölte, az adománygyűjtés a faluban a helybéli önkéntesek közreműködésével zajlik, ám a távolabb élők vagy akik más módon szeretnének adakozni, érdeklődhetnek Szőcs Sándornál a 0740/132–301-es telefonszámon a lehetőségekről,

illetve utalhat a következő számlaszámok valamelyikére is:

  • Miklósvári Szent Miklós Római Katolikus Plébánia: RO41RNCB0125008990000001;
  • Miklósvárért Egyesület: RO47RNCB0125175250790001.

korábban írtuk

Koncertek a miklósvári Kálnoky-kastélyban
Koncertek a miklósvári Kálnoky-kastélyban

A miklósvári Kálnoky-kastély borospincéje ad helyet a 2024 nyarán elindult Candleglow Castle koncertsorozatnak. 2025. február 1-én az évad második zenei eseményére várják az érdeklődőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat

Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek

A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek
2026. november 01., vasárnap

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat
2026. november 01., vasárnap

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Hirdetés
Hirdetés