2011. október 25., 08:362011. október 25., 08:36
Bereczki Kinga, a HKA elnöke elmondta, a Fiatal, Közösségért Aktív (Fika) program valójában egy tanfolyam, a fiatalok gyakorlatban szerezhetnek tapasztalatot az adománygyűjtésről, a projektmenedzsmentről, a határidős feladatok elvégzéséről – ezeket az ismereteiket pedig az egyetemen vagy az álláskeresés során is hasznosíthatják.
A 24 évet még be nem töltött fiatalok ezen a héten jelentkezhetnek a hka@hka címen.
A projektbe kiválasztott ifjak felkészítőn vesznek részt, ahol az adománygyűjtés technikáit tanítják meg nekik, majd az ismereteket terepen kamatoztatják, december–januárban adományokat gyűjtenek, az összeszedett pénzt pedig a projekt végén a HKA támogatók révén megkétszerezi. Ezt az alapot ifjúsági tervek megvalósítására használják fel. Az alapra gimnáziumi, egyetemi diákközösségek pályázhatnak, a beérkezett igénylések elbírálását ugyancsak a fiatalok végzik majd.
A nyertes pályázatok a meghatározott feltételek szerint megkapják a támogatást, a „fikák” végig, követik a pályázatok megvalósulását és végül beszámolnak az eredményekről. A projekt végső összegzésére, kiértékelésére június folyamán kerül sor.
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.