Közel a városhoz, távol a civilizációtól

A faluban épült fel évekkel ezelőtt a Hajnal negyed, ahol a telkek ára nem a falubeliek jövedelméhez szabott: itt luxusvillák állnak. Ide aszfaltozott út vezet, mi azonban a kis, jelentéktelen földutat követjük, az Oltyán házaspár tanyáját keresve. A közelben álldogáló férfi szívesen útbaigazít: csak gyalog lehet továbbmenni, az út ugyanis csupán télen járható autóval, amikor hó fedi a hatalmas gödröket és a traktorok vájta árkokat.
Kitartó gyaloglás után érkezünk a Marosszentkirály melletti tanyára, a ház a városban is megállná a helyét: tiszta, rendezett, frissen meszelt – aki nem tudja, talán nem is hinné, hogy lakói nélkülözik a villanyt, gázt, vezetékes vizet. Az udvaron aranyeső, ibolya, árvácska virít, fennebb a dombon szabályos zöldségágyások és fóliaház, valahol hátul pedig majorságot is tartanak: idehallatszik a kukorékolás.
Házigazdánk Oltyán Józsefként mutatkozik be, bár a személyi igazolványa szerint Oltean Iosifnak hívják; a környéken Jóska bácsinak, feleségét pedig Juliska néninek szólítják.

Nem költöznének a faluba
„A nagyszüleim, majd a szüleim is itt éltek a tanyán. Amikor az ötvenes évek elején bevezették a villanyt Szentkirályra, hozzánk nem hozták ki: túl messze voltunk, azt mondták, egy házért nem éri meg” – meséli Jóska bácsi, aki a tanyán nőtt fel, onnan járt iskolába, majd dolgozni, és amikor megnősült, feleségét is odavitte. „Nem idegenkedtem a tanyától, Jóska jó ember volt, a szüleim is szerették. Fiatal voltam, könnyen megszoktam itt az életet” – veszi át a szót Juliska néni. Amíg a férje Vásárhelyen dolgozott, az asszony nevelte három gyereküket, és ő végezte a ház körüli teendőket is: gondozta a teheneket, disznókat, juhokat és a kertet. Az állatok utáni jövedelemből téglát, fát vásároltak, így sikerült saját házat építeniük. „Juliska többet dolgozott így, mintha eljárt volna egy munkahelyre” – dicséri feleségét Jóska bácsi. Három lányukat egykor édesanyjuk kísérte reggelente iskolába, délben pedig vissza a tanyára. „Ha sár volt az úton, gumicsizmát adtam rájuk, amit a faluba érve félcipőre cseréltek, majd délben újra felhúztak. A lányok nem elégedetlenkedtek helyzetünk miatt: beleszülettek, ez volt természetes” – meséli az édesanya, akinek két gyereke Szentkirályon, a harmadik pedig a szomszédos Náznánfalván él. Valamennyien egyetemet végeztek, családot alapítottak, és összesen nyolc unokával ajándékozták meg szüleiket. „Régebben sem akartunk beköltözni a faluba, most sem kívánkozunk oda. Ez a mi életünk, ehhez ragaszkodunk, amíg élünk. Pedig nehéz volt” – magyarázza a két öreg.

Mindkét húsvétot
Meg kell ünnepelni
Jóska bácsi vízért megy a kútra, Juliska néni meggyújtja a petróleumlámpát, majd begyújt a kályhába – ideje vacsorát főzni. A szépen berendezett, csempével burkolt fürdőszobába is a kútról hordják a vizet, amit megmelegítenek, mielőtt a kádba öntenék. Juliska néni kézzel mos, és a tűzhelyen felforrósított vasalóval vasal. Mivel a tanyára gázt sem vezettek, a lakást fával fűtik – ez viszont sokba kerül, takarékoskodni kell Jóska bácsi nyugdíjával, hogy mindenre jusson belőle. A házaspár azonban nem panaszkodik: azt mondják, így is megélnek. A kenyeret Juliska néni süti, amikor pedig nem érzi magát elég erősnek, hogy a kemence előtt hajlongjon, Jóska bácsi a faluból hozza el a mindennapit. A telepes rádió szinte egész nap szól. Egykor televíziót is néztek, de az utóbbi időben nem kapcsolják be a kis, akkumulátorral működő készüléket. „Töltetni kellene vinni az akkumulátort, fáradtak vagyunk mi már ahhoz” – magyarázza Jóska bácsi. Másik problémájuk, hogy nem lehet petróleumot kapni – pedig nem használnak el nagy mennyiséget, hiszen virradatkor kelnek, és sötétedéskor fekszenek. Jóska bácsi keserűen jegyzi meg, hogy gazdaságosabb volna, ha étolajat használhatnának: az ugyanis csak 3 erős lejbe, a lámpaolaj viszont 3,30-ba kerül. Húsvétkor töltött bárány került az asztalra, de nem hiányzott a házi tyúkhúsleves, a töltött káposzta sem. Hétvégén, ortodox húsvétkor pedig újra ünnepelnek. „Azt tanultam nagyapámtól, hogy mindkét húsvétot meg kell tartani: nem lehet tudni, hogy melyik a fontosabb” – magyarázza Jóska bácsi.