Hirdetés

Közel 2500 diák részvételével indult el idén ősszel a szórványbeli magyar gyerekeket segítő délutáni oktatási program

•  Fotó: Facebook/IskolaAlapitvany

Fotó: Facebook/IskolaAlapitvany

Szeptember 19-től 2491 diák részvételével elkezdődött az Iskola Alapítvány által működtetett Délutáni oktatási program 2022–2023-as tanéve.

Krónika

2022. október 06., 09:382022. október 06., 09:38

A hagyományos délutáni programot szakképzett pedagógusok vezetik, amely során szórványvidékeken élő kisiskolásokkal foglalkoznak, segítenek a gyerekeknek a házi feladatok megoldásában, illetve különböző készség- és képességfejlesztő tevékenységeket tartanak számukra.

A program emellett a gyerekek napi meleg ebédjének biztosításához is hozzájárul, amely jelentős anyagi támogatást nyújt a szülők számára.

Hirdetés

Az érdeklődés a program iránt az idén sem csökkent. 12 megyében és Bukarestben, 43 településen, 50 iskolában, 158 tanító segítségével 2491 gyerek részesül idén délutáni oktatásban, amely a tavalyi létszámhoz képest 174 kisdiákkal többet jelent.

„2176 családnak nyújtunk segítséget a program által, akiknek kétharmada magyar, egyharmada vegyes nemzetiségű. Meggyőződésünk, hogy a délutáni foglalkoztatások biztosításával továbbra is növelni tudjuk az anyanyelvű oktatás vonzerejét a szórványban, ahol az identitás megőrzése, a magyar oktatás megerősítése kiemelt nemzetpolitikai prioritás” – mondta el az RMDSZ közleménye szerint Nagy Zoltán Levente, a projektet működtető Iskola Alapítvány elnöke.

Az alapítvány munkatársainak felmérései megerősítették, hogy idén Beszterce, Hunyad, Máramaros, Szeben és Temes megyékben a magyar osztályokba járó gyerekek több mint 50 százaléka iratkozott be a programba.

A program a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg.

korábban írtuk

Ötven szórványhelyszínen indít délutáni oktatási programot az Iskola Alapítvány
Ötven szórványhelyszínen indít délutáni oktatási programot az Iskola Alapítvány

Szeptember végétől ötven erdélyi helyszínen indul délutáni oktatási program a magyar tagozatos iskolákban az új tanévben – közölte szerdán a programot lebonyolító Iskola Alapítvány.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
2026. szeptember 03., csütörtök

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek

A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára

Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára
2026. szeptember 03., csütörtök

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
2026. szeptember 02., szerda

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Hirdetés
Hirdetés