Hirdetés

Kövér László kihagyja az EMI-tábort

Nem vesz részt idén a tegnap elkezdődött EMI-táborban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a fideszes politikus egyéb elfoglaltságára hivatkozva visszamondta a meghívást. A tábor szervezői azonban a visszalépés hátterében azt sejtik, hogy a politikus azért nem jön, mert nem hívták meg a táborba Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét.

Jánossy Alíz

2011. augusztus 11., 07:382011. augusztus 11., 07:38

 Soós Sándor főszervező szerint a polgári politikus személye nem kívánatos az EMI-táborban, ezzel szemben Szász állítja, hogy semmilyen nézeteltérése nincs a táborszervezőkkel.

A tábort tegnap szemerkélő esőben, hozzávetőleg hétszáz személy részvételével nyitották meg Gyergyószentmiklóson, a Hétvirág-panzió udvarán. Az ünnepélyes megnyitót követő sajtótájékoztatón meglepetést okozott a szervezők azon bejelentése, miszerint Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke egyéb elfoglaltságaira hivatkozva visszamondta a meghívást, és nem jelenik meg a rendezvényen.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Kövér azért mondta vissza meghívást, mert Szász Jenő MPP-elnököt nem hívták meg az eseményre. „Több okunk is van, amiért nem hívtuk meg Szász Jenőt, ezek közül az egyik, hogy az a személy, aki a Cotroceni-i palotában ünnepli december elsejét, összeférhetetlen az EMI szellemiségével” – jelentette ki a Krónika kérdésére Soós Sándor. A tábor főszervezője azt állítja, neki Szászhoz közel álló személyek mondták, hogy Kövér azért visszakozott, mert a barátját nem hívták meg. A főszervező hangsúlyozta, nem a párt ellen van kifogásuk, csupán annak elnöke ellen, hisz a táborozásra több MPP-s politikust is meghívtak. Mint magyarázta, Kövér állítólag kijelentette, hogy az EMI-tábor szervezőinek jogában áll azt meghívni, akit akarnak, neki pedig jogában áll nem jönni.

„A családom nagyobb vesztese annak, hogy nem jön Kövér László, mint az EMI” – jelentette ki a Krónika kérdésére Szász Jenő kifejtve, hogy az Országgyűlés elnöke pénteken és szombaton náluk szállt volna meg, az EMI-táborban egy-két órát töltött volna, a többi időt a Szász-családnak szentelte volna. Az MPP-elnök szerint nincs semmilyen ellentét közte és a táborszervezők között, annak okát pedig, hogy miért lépett vissza Kövér, önmagukban kellene keresniük. „Valamit elrontottak...” – vélte Szász.

A táborszervezők egyébként a Kövér László előadására tervezett két órát szombatig fenntartják arra az esetre, ha a fideszes politikus meggondolná magát. Ha ez mégsem történik meg, akkor a vasárnapra tervezett kerekasztal-beszélgetést hozzák előbbre egy nappal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
Hirdetés