Hirdetés

Kovács Gergely érsek a Krónikának: a párbeszéd az igazi kihívás

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek •  Fotó: Rostás Szabolcs

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek

Fotó: Rostás Szabolcs

Meg kell tanulnunk meghallgatni a másik embert – jelentette ki a Krónika kérdésére felszentelését és beiktatását követően Kovács Gergely, az erdélyi római katolikus főegyházmegye 83. érseke.

Rostás Szabolcs

2020. február 22., 15:522020. február 22., 15:52

2020. február 22., 15:592020. február 22., 15:59

Az új főpásztor a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartott szentmise, a szentelési és beiktatási ceremónia után röviden nyilatkozott a sajtó képviselőinek. A rendkívül közvetlen egyházfő megköszönte a sajtó érdeklődését és türelmét, elnézést kérve azért, hogy helyszűke miatt nem sikerült a székesegyházban helyet biztosítani az újságírók számára. Kovács Gergely érsek elöljáróban még olasz akcentusáért is elnézést kért, ami közel három évtizedes vatikáni tartózkodása során ragadt rá.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Lapunk azt kérdezte az új főpásztortól, hogy mit tekint az egyház jelenlegi legnagyobb kihívásának.

Hirdetés

Az erdélyi római katolikus főegyházmegye főpásztora elmondta, nehezen tudna sorrendet felállítani, azt tudja elmondani, hogy számára mi az igazi kihívás.

„Ez pedig nem más, mint a párbeszéd. Odafigyelni, meghallgatni a másikat, mert a párbeszéd így kezdődik. Nekünk azt kell megtanulnunk, hogy hallgassuk meg a másikat” – válaszolta a Krónika kérdésére Kovács Gergely érsek. Hozzátette: köszönőszavaiban is ezért idézte Kányádi Sándor gondolatait: „Aki megért s megértet, egy népet megéltet”.

Az egyházfő közölte, amíg a Szentszék másképp nem dönt, továbbra is elődje, Jakubinyi György nyugalmazott érsek marad az örmény apostoli kormányzó. Elmondta, Márton Áron püspök – akinek a boldoggá avatásának ő a posztulátora – példamutatása fontos számára, ugyanakkor nem csak neki, hanem valamennyiünknek az ő nyomdokaiban kell járnunk. „Lehet büszkének lenni valakire, de a példát is követni kell. Lehetek büszke a szüleimre, a szülő a gyerekére, de ha csak ennyivel maradunk, az még igaziból nem terem gyümölcsöt” – fogalmazott a gyulafehérvári érsek.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Megkérdezték a főpásztort arról is, számít-e arra, hogy a román állam képviselői – élen Klaus Johannis államfővel – részéről felajánlott támogatás, partnerség az egyházi restitúcióban is megmutatkozik. Kovács Gergely érsek úgy nyilatkozott: ő mindig megelőlegezi a bizalmat, soha nem indul fenntartásokkal, és már a beiktatása előtti időszakban, az előkészületek folyamán azt tapasztalta, hogy valóban számíthat az állami tisztségviselők támogatásra. „Ez is úgy van, hogy járjunk együtt: nekünk is, számukra is fontos. Én reménykedem. Persze ha megkérdeznek száz nap vagy egy év múlva, többet tudok válaszolni. Részemről megvan a nyitottság, és eddig mindenki részéről ugyanezt tapasztaltam” – jelentette ki Kovács Gergely érsek.

Az egyházfőt megkérdezték a Srí Lanka-i vendégmunkások nyomán kialakult helyzetben a gyergyóditrói katolikus segédlelkész által tanúsított magatartásról is, Kovács Gergely érsek azonban elmondta: álláspontja megfogalmazása előtt helyben kell tájékozódnia a történtekről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
Hirdetés
Hirdetés