Hirdetés

Korrupció miatt vádat emeltek a szatmárnémeti Pécsi Ferenc ellen

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Pályázati pénzekkel való visszaéléssel vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Pécsi Ferencet, a Szatmárnémetiben működő Vállalkozók Fóruma Egyesület vezetőjét (képünkön), az RMDSZ egykori parlamenti képviselőjét (1990–2004). A vádak szerint a 2008-ban több európai finanszírozású pályázatban is érdekelt vállalkozó több mint 112 ezer lejes pluszjuttatást szerzett jogtalanul.

Végh Balázs

2010. december 13., 08:322010. december 13., 08:32

A nyomozó hatóság nagyváradi kirendeltsége a hét végén közleményben jelentette be, hogy szervezetten és folytatólagosan elkövetett korrupció, valamint sikkasztás gyanúja miatt vádat emelt Pécsi Ferenc és négy másik vállalkozó ellen. A vizsgálat három román és egy magyar állampolgárt érint, akik a vádak szerint 2008-ban két európai uniós finanszírozású pályázat kapcsán kezelték hűtlenül a leutalt pénzeket.

Pécsit azzal vádolják, hogy hamis iratokkal 112 331 lejt szerzett jogtalanul. A perirat anyaga szerint a Pécsi által vezetett Vállalkozók Fóruma Egyesület 2007 szeptembere és 2008 augusztusa között két PHARE-pályázatot nyert el és bonyolított le. Egyiket a Szatmárnémetiben létesítendő inkubátorház kialakítására, a másikat pedig a határ menti kis- és közepes vállalkozók környezetvédelem terén szerzett menedzseri képességeinek növelésére írták ki.

A gyanú szerint a Pécsi által irányított egyesület több olyan szolgáltatásról állított ki számlát, amelyet a megbízott cégek a gyakorlatban sohasem végeztek el. Annak a gyanúja is felmerült, hogy Pécsi arra kérte a megbízott tanácsadó cégeket: a tulajdonában lévő Konf Tour Kft.-vel hamis szerződéseket írjanak alá, amelyek alapján tanácsadási illetékeket fizetett ki nekik. Az ügyészség vádat emelt az ügyben Nagy Máté András, a borsi Ego Trade Kft., Kui Rita Krisztina, a szatmárnémeti Artistic Design Kft. és Cosma Dorin Gavril, a szatmárnémeti Ferum Kft., valamint Zukk István, a magyarországi Multiserv 2000 Bt. ügyvezetője ellen is.

Az említett pályázatok összértékében egyébként a Régiófejlesztési és Turisztikai Minisztérium mintegy 104 ezer eurónyi PHARE-támogatási alappal és több mint 120 ezer lejnyi állami kasszából támogatott önrésszel vett részt. Az ügyészek nem tudják hiánytalanul lefoglalni a keletkezett kár ellenértékét, mivel nem sikerült beazonosítaniuk a vádlott személyek vagyoni hátterét.

Pécsi Ferenc lapunk kérdésére elmondta, a pert személye ellen irányuló bosszúhadjáratnak tudja be, amelyet szerinte egy korábbi munkatársa már évek óta készített elő. „Teljesen elfogadhatatlan, hogy bírósági ítélet hiányában vádoljanak meg. Nem értem, milyen alapon gyanúsítanak, hiszen a pályázatok elszámolását a minisztériumban korábban fenntartások nélkül elfogadták. Azt gondolom, a DNA apparátusának fogalma sincs arról, hogyan bonyolítják le a hasonló pályázatokat, illetve hogyan kell azokat elszámolni” – írja a fórumelnök a szerkesztőségünkhöz tegnap eljuttatott közleményében.

Az egykor az RMDSZ színeiben képviselőként politizált Pécsi szerint az ügy hátterében az a hosszabb ideje folyó per állhat, amelyet ő indított egykori aszszisztense, Veres Kupán Enikő ellen, akit sikkasztással vádolt meg, és aki ellen jelenleg is bűnvádi vizsgálat folyik. Veres mellesleg menedzseraszszisztensként vett részt valamennyi szóban forgó pályázatban.

„A DNA vádirata mellőz minden megalapozottságot, rosszul értelmezi a törvények szövegét, és tévedések sorozatára hivatkozik. Elhatárolódok a vádaktól, és tiltakozom ellenük” – nyilatkozta Pécsi, aki szerint a Konf Tour Kft.-nek semminemű közvetlen kapcsolata nincs az említett két PHARE-pályázattal. Félreértésnek tartja a vádemelést Nagy Máté András – mellesleg a Bihar megyei közgyűlés pályázatíró főosztályának helyettes igazgatója – is, aki szerint magáncége teljesen törvényes szerződéseket bonyolított le a szatmárnémeti vállalkozók fórumával. A per tárgyalása egyébként a szatmárnémeti bíróságon kezdődik meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés