Hirdetés

Koronavírusos a Kolozs megyei prefektus, a felesége és a kilenc hónapos gyereke

Mircea Abrudean prefektus (balról az első) családjával együtt kórházba vonult •  Fotó: Rostás Szabolcs

Mircea Abrudean prefektus (balról az első) családjával együtt kórházba vonult

Fotó: Rostás Szabolcs

Koronavírussal diagnosztizálták Mircea Abrudean Kolozs megyei prefektust, hozzá hasonlóan pozitív lett a mintája a feleségének és a kisgyereküknek.

Krónika

2020. július 05., 11:392020. július 05., 11:39

2020. július 05., 13:062020. július 05., 13:06

A fertőzés tényéről maga a kormány területi képviselője számolt be a sajtónak vasárnap. Abrudean – aki prefektusként irányítja a megyei járványügyi operatív törzset – elmondása szerint az esetre azután derült fény, hogy kilenc hónapos gyermekük erősen belázasodott, és noha a foga kibújására gyanakodtak a jelenség okaként, pénteken este jelentkeztek vele a gyermekkórház sürgősségi osztályán. Itt mandullagyulladást állapítottak meg a kisfiúnál, akin koronavírus-tesztet is végeztek, amely szombaton pozitívnak bizonyult. Ezt követően mintát vettek a prefektustól és a feleségétől is, akiknek a tesztje ugyancsak pozitív lett, holott tünetmentesek.

Mircea Abrudean közölte, hogy vasárnap reggel a családjával együtt beutalják őket a kolozsvári fertőző kórházba.

Hirdetés

Ezzel párhuzamosan a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság járványügyi vizsgálatot folytat, kontaktkutatással igyekezve megkeresni azokat a személyeket, akikkel a prefektus és családja kapcsolatba került az elmúlt időszakban. A 35 éves prefektus egyúttal felhívást intézett Kolozs megye lakosságához, hogy tanúsítson felelősségteljes magatartást a koronavírus-járvány idején, és jelentkezzen orvosnál, ha a megbetegedés tüneteit észleli magán. „Azoknak pedig, akik kétségbe vonják ennek a vírusnak a létezését, azt ajánlom, gondolják meg kétszer, mielőtt ilyen kijelentéseket tesznek” – állapította meg Abrudean.

Kolozs megyében eddig 693 koronavírus-fertőzöttet észleltek, ugyanakkor jelenleg 75 aktív fertőzöttet (közülük 48 Kolozs megye lakos) tartanak nyilván, valamennyien kórházban tartózkodnak. Nyolc pácienst intenzív osztályon kezelnek, ugyanakkor eddig a megyében 33-an vesztették életüket a koronavírussal összefüggésbe hozhatóan.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Nem szabad takarékoskodni a marketinggel – Horváth Alpár egyetemi oktató Parajd és a térség turizmusának jövőjéről (2.)

Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.

Nem szabad takarékoskodni a marketinggel – Horváth Alpár egyetemi oktató Parajd és a térség turizmusának jövőjéről (2.)
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője

A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője
2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
Hirdetés