
Fotó: Pixabay
Összeesküvés-elméleteket osztott meg a Facebook közösségi oldalon a koronavírus-világjárványról a Covid-19-ben elhunyt aradi várandós nő, aki másokat is próbált meggyőzni „igazáról”.
2020. augusztus 03., 11:472020. augusztus 03., 11:47
2020. augusztus 03., 11:562020. augusztus 03., 11:56
Minderre a Hotnews.ro hírportál hívta fel hétfőn a figyelmet, rámutatva, a 39 éves nő dicsekedett is azzal, hogy nem visel maszkot, mivel az „hozzájárul a baktériumok szaporodásához, azok pedig bejutnak a szájba és a tüdőbe”, és a hatóságok szemére vetette, hogy bezárták az embereket a házba ahelyett, hogy a nyájimmunitás kialakulását választották volna.

Vizsgálatot rendelt el az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) azt követően, hogy csütörtök délután életét vesztette egy koronavírussal fertőzött várandós nő, miután egy aradi kórházból egy temesvári egészségügyi intézménybe szállították.
Egy május 7-ei üzenetben egyebek mellett arról is írt, hogy
„Tudom, hogy pozitív lenne az eredmény, hogy hozzáadják az új esetekhez, növelve a pánikot, amelyet a hatóságok és a sajtóorgánumok táplálnak. És nincs szükségem kényszerkaranténra, arra, hogy erőszakkal kórházban tartsanak, vagy feleslegesen gyógyszert kelljen szednem” – írta a nő.
A kilenc pontban vírustagadó konteókat rögzítő bejegyzésben – amelynek megosztására biztatta egyébként ismerőseit, követőit – értekezett még arról is, hogy nem szokta influenza ellen sem beoltatni magát, mert nem akarja „növelni egy felső légiúti megbetegedés esélyét”, illetve annak a kockázatát, hogy koronavírussal fertőzzék meg.
„Nem vagyok birka, és senki sem tud manipulálni, hogy elhiggyem, a kormány, a politikusok és a gyanús filantrópok által finanszírozott világszervezetek a javamat és a biztonságomat akarják” – szögezte le.
„Többet megtudsz, és rájössz, hazudtak neked és manipuláltak. (…) Igen, nehezebb megerőltetni magad és gondolkozni azért, hogy saját véleményed legyen, mint készen kapni a tévéből, hogy azt hidd, amit mások akarnak” – vallotta.
Mint ismeretes, az aradi rendőrség hivatalból eljárást indított annak a koronavírussal fertőzött várandós nőnek az ügyében, aki meghalt, miközben Aradról Temesvárra szállították mentőautóval. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vizsgálódik. Az ügyben az Arad és a Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) is vizsgálatot rendelt el, az aradi sürgősségi megyei kórház pedig belső ellenőrzést tart.

Nem csak Romániában vannak vírustagadók, hanem a vírustagadás „egy laboratóriumban kigondolt kampánynak tűnik”, amelynek a célja, hogy az emberek ne tartsák be a szabályokat, a kormányok pedig újabb korlátozásokat vezessenek be – vallja Ludovic Orban.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
2 hozzászólás