2011. február 22., 12:362011. február 22., 12:36
Az RMDSZ képviselője keddi politikai nyilatkozatában Magyarországot hozta fel példaként, ahol a parlament még 2000-ben február 25-ét jelölte ki a kommunizmus áldozatainak emléknapjának.
Korodi kitért Románia és Magyarország közös szerepvállalására a kommunizmus elleni harcban. Mint mondta: az 1956-os magyarországi eseményekkel is például számos erdélyi magyar és román vállalt szolidaritást, akiket később letartóztattak és elítéltek. A magyar forradalom véres elfojtását követően a szekuritáté is soha nem hallott megtorlásokba kezdett. A jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28 ezer személyt tartóztattak le, közülük 1957 januárja és 1959 májusa között 9978-at ítéltek el.
Másik példaként a Szoboszlai-pert hozta fel, amikor a perben elítélt 57 ember között nem csak magyarok, hanem románok és szászok is voltak. Sőt, a kommunizmus elleni harcnak Szoboszlai Aladár mellett Alexandru Fântânaru ügyvéd is vezéralakja volt. Ugyanakkor a perben született tavalyi felmentés a román és a magyar állam közös munkájának és összefogásának eredménye.
Korodi kiemelte, azért tartja megfelelőnek július 24-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjául, mert aznap született az ítélet az 57 emberről a Szoboszlai-perben. A kommunizmus ellen harcolók közül tízet halálra ítéltek, a többieket pedig öt év börtönre, valamint életre szóló kényszermunkára fogtak.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.